Kövess minket -on és -en!

Egy Simon Knittel antifaiszta összefogott, a Laut gegen Nazis (Hangosan a nácik ellen, LGN) nevű szélsőséges szervezettel és egy hamburgi ügyvédi irodával, hogy a védjegyhivatalon keresztül kisajátítsák a hazafias jelszavakat.

Kampányuk a Rights Against the Right (Jogok a jobboldal ellen) nevet viseli. Állítása szerint egy „I love Htlr” (Szeretem Hitlert) feliratú baba rugdalózó volt a legmegbotránkoztatótt, amivel Simon Knittel találkozott perverz kutatkodása során. A Htlr, a Hitler szó, magánhangzók nélkül, csak egy példa a sok rövidítés közül. Ilyen formában ismert még a VTR LND a Vaterland (haza) és a HKNKRZ a Hakenkreuz, a horogkereszt német szavakkal is.

Első „sikerük”, hogy az Európai Védjegyhivatalnál megszerezték a VTR LND rövidítés jogait, és ezzel gyakorlatilag egy időre megakadályozták, hogy a hazafias online áruházak felhasználhassák, ám a védjeggyel kezdeniük is kéne valamit, mert anélkül elveszítik, ha nem állítanak elő terméket ezen a néven.

„A VTR LND három online áruházban, a saját szűrőmechanizmusaik szerint, a legkelendőbb” – mondja Knittel. „Szóval ott ütöttük őket, ahol fáj.”

A VTR LND védjegy jogainak megszerzése azt jelenti, hogy az azt felhasználó cégeknek be kell jelenteniük, hogy hány darabot adtak el, és minden ebből származó bevételt be kell fizetniük, különben négy számjegyű bírságra számíthatnak. A bevételen felül, további védjegybejegyzésekért is fizetniük kell – 603,638 forintot az európai hivatalban, 150,909 forint és 226,364 forint között Németországban.

Egy zsidók és liberálisok által finanszírozott rendszer, amely a kampány hosszú távú fenntartását hivatott biztosítani – a védjegyek ötévente megtámadhatóak, ha azokat nem használják kereskedelmi célokra –, eddig több mint 6,790,925 forintot gyűjtött össze.

A becslések szerint 100 ilyen kód közül néhányat eddig lehetetlenek bizonyult betiltani, például a számokat: A 88 az ábécé nyolcadik betűjét, a HH-t jelenti, ami a Heil Hitler rövidítése; a 18 pedig Adolf Hitler kódja, bár a német hatóságok az elmúlt években szigorúan korlátozták ezek használatát az autók rendszámtábláinál.

A HKNKRZ védjegyoltalmára tett kísérleteket eddig a védjegyhivatal is elutasította, mivel – egy tisztviselő szerint – „sérti a közerkölcsöt”. Általános, hétköznapi szavakat ugyanígy nem képesek betiltani, mert ilyesmit nem lehet lajstromba vetetni.

Knittel, akinek a kampány egyfajta beteges szenvedély, szeretné a védjegyeket bejegyeztetni az Egyesült Államokban is. A tervek között szerepel egy nyilvános adatbázis létrehozása, amely „összegyűjtené az összes náci kódot, hogy kereskedelmi tudatosságot teremtsen róluk, valamint, hogy a nyilvánosságnak jobban felhívja rá a figyelmét”.

Ötlete nemrégiben arany- és bronzérmet kapott egy fehérellenes extrémisták által szervezett „kreativitási” díjátadón.

Kövess minket -on és -en!

Nyolc évtizednyi piacdemokrácia, konzumidiotizmus, feminista imperializmus és rendszerszintű férfiellenesség nyomán a nyugati fehér férfi mentálisan jórészt elvesztette a férfiasságát.

Az 1912. március 29-én született Hanna Reitsch kislány korában doktornőnek készült, de emellett imádta a vitorlázórepülést is, amivel már ekkor is felállított néhány rekordot.

Rákosi néhány bőrönddel, felesége és orvosa társaságában utazott a Szovjetunióba. Abban reménykedett, hogy néhány hét, esetleg néhány hónap múlva visszatérhet Magyarországra, de végül a Szovjetunióban érte a halál.

Spanyol falangisták tartották gyűlésüket október 12-én Vitoria-Gasteiz városában, amikor antifasiszták támadtak rájuk. A Falange Española de las JONS által szervezett Spanyolság Napja (Día de la Hispanidad) rendezvényt a baszk rendőrség biztosította, azonban a megjelent baszk antifasiszta ellentüntetők könnyen áttörtek a csekély rendőri erőkön.

Erre már sokan nem emlékeznek: 1919 júliusában a hajdúböszörményi "Ébredő"-nyomda tulajdonosa, Szabó Ferenc kirakatában megjelent egy plakát. Rajta kormánykerék, amelyet egy kemény kéz fog.

w A katolikus és nemzeti érzelmű diák, Quentin Deranque ügye, akit több mint egy héttel ezelőtt az Antifa terrorszervezethez köthető militánsok meglincseltek és meggyilkoltak továbbra is megrázza a francia társadalmat.

Az első világháborút óriási területi nyereséggel záró Román Királyság számára – sajnos csak átmenetileg – 1940-re fordulta a kocka.

Az újrafegyverkező hitleri Nagynémet Birodalomban fejlesztették ki, és olyan jól sikerült, hogy azóta globálisan mindenki ezt használja.

1987. augusztus 17-én halt meg Rudolf Hess német nemzetiszocialista vezető, Hitler egykori helyettese, aki élete utolsó negyven évét a spandaui börtönben töltötte, az utolsó két évtizedet az intézmény egyedüli foglyaként.

Véget vetett több mint öt hétig tartó éhségsztrájkjának Maja T. felvett néven futó antifa terrorista – közölte a német dpa hírügynökség.

A brit Telegraph arról ír: részletes útmutatót kaptak walesi óvodák, hogy a kisgyermekek körében is lépjenek fel a rasszista jelenségek ellen.

Brüsszelben a különleges egységek tartottak házkutatást a NATION nevű belga nacionalista párt volt vezetőjénél, Hervé Van Laethemnél. Otthonát átkutatták, őrizetbe vették, majd hosszas kihallgatás után végül vádemelés nélkül elengedték, de a telefonját és a laptopját lefoglalták.

A 84 éves Bosnyák Imrét, a Nyilaskeresztes Párt egykori propagandistáját, 1997. augusztus 24-én temették a Rákoskeresztúri köztemető 298-as parcellájába.

Kommandósok gyűrűjében lépett ismételten a Fővárosi Törvényszék termébe Maja Trux hétfőn. Egy tanút hallgatott meg a bíróság, és videófelvételeket ismertettek az antifa támadások ügyében.

„Magyarország egy Franciaországban menedékstátuszt kapott szír antifasiszta kiadását kéri, akit a magyar hatóságok azzal vádolnak, hogy erőszakcselekményeket követett el egy budapesti gyűlésen” – közölte a párizsi fellebbviteli bíróság.