Kövess minket -on és -en!

Brüsszelben a különleges egységek tartottak házkutatást a NATION nevű belga nacionalista párt volt vezetőjénél, Hervé Van Laethemnél. Otthonát átkutatták, őrizetbe vették, majd hosszas kihallgatás után végül vádemelés nélkül elengedték, de a telefonját és a laptopját lefoglalták.

A belgák közleményéből kiderül, hogy eléggé zavaros, izzadságszagú volt a terrorelhárítók indoka az akcióra. Állítólag néhány fiatal tett közzé jogellenes bejegyzéseket a közösségi médiában, de arról nem tud a párt sem, hogy mivel vádolják őket, mit írtak, kik voltak, valószínűleg nem is voltak a szervezet tagjai.

A NATION szerint az akció mögött valószínűleg az áll, hogy delegációjuk, köztük Hervé Van Laethem részt vett szeptemberben a Szentpéterváron életre hívott Nemzetközi Szuverenista Liga megalakításában.

Honlapjukon arról is írnak, lehetséges, hogy mindez csupán ürügy arra, hogy előkészítsék a NATION felvételét a „betiltandó radikális szervezetek listájára”. Ezen a listán eddig csak a palesztinbarát (Samdoun) vagy szélsőbaloldali (Code Red) szervezetek szerepeltek, és lehet, hogy éppen azért, hogy „jobban mutasson”, a ZOG fontolgatja, hogy egy nacionalista mozgalmat is feltesz rá. Ez volt a benyomásuk néhány, a volt elnöknek feltett kérdés alapján, amelyekben azt kérdezték tőle, hogy elismeri-e a NATION felelősségét amiért néhány fiatal kölyök - akik amúgy nem is állnak kapcsolatban a szervezettel - hülyeségeket írt.

A szentpétervári kezdeményezéshez egyébként a belgákon kívül az alábbiak csatlakoztak a szervező Cárgrádon és Kétfejű Sason kívül:
- Les Nationalistes (Franciaország)
- HVIM
- Ifjúsági Front/Arany Hajnal (Görögország)
- Democracia Nacional (Spanyolország)
- La Falange (Spanyolország)
- Srbska Akcija (Szerbia)
- La Rete dei Patrioti (Olaszország)
- Asociación Cultural Málaga 1487 (Spanyolország)
- Forza Nuova (Olaszország)
- UNR (Mexikó)
- Resistência Nova (Brazília)
- Bittereinders (Dél-Afrika - búrok)
- Asociación Cóndor (Argentína)

A belgáknak több fentebbi nacionalista szervezettel nem új keletű az együttműködése: a francia Nacionalistákkal, a görög Arany Hajnallal, az olasz Forza Nuovával, valamint a spanyol falangistákkal és a szintén spanyol Nemzeti Demokratákkal tagjai a Békéért és Szabadságért (Alliance For Peace and Freedom - APF) nevű szélsőjobboldali európai politikai szövetségnek. Hervé Van Laethem az APF igazgatótanácsában is helyet foglalt mint kincstárnok.

Kövess minket -on és -en!

Radikális jobboldali, köztük nemzetiszocialista szervezetek törvénytelen támogatása miatt emelt vádat egy ismert szélsőliberális szervezet ellen az amerikai szövetségi igazságügyi minisztérium - jelentette be Todd Blanche megbízott igazságügyi miniszter kedden.

1944. július 20-án reggel hat órakor két tiszt lépett ki a berlini Wannsee villanegyed egyik házából. Laus Schenk von Stauffenberg gróf vezérkari ezredes és jogász bátyja, Bertold tengerésztiszt.

1987. augusztus 17-én repült világgá a hír, hogy Rudolf Hess, Hitler egykori helyettese, a Nürnbergben életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt "nemzetiszocialista háborús főbűnös", a spandaui fegyház utolsó foglyaként, 93 éves korában meghalt.

Egy észak-német kisvárosból szóló hír háborította fel a németországi zsidókat: egy flensburgi bolt kirakatában a Nagynémet Birodalom időszakát idéző felirat jelent meg. 

Legutóbb az izraeli–iráni erőpróbát tárgyalva hangot adtam a kételyemnek azzal kapcsolatban, hogy strukturális gyengesége, elhibázott stratégiai tervezése, rendszerszintű korrupciója és katonai dilettantizmusa miatt az iráni rezsim egyáltalán túlélheti-e ezt a megpróbáltatást.

Szeptemberben Hans Velten Reisch flensburgi üzlettulajdonos szemita felháborodást váltott ki a boltjára ragasztott felirattal, amely így szólt: "Zsidóknak tilos ide belépni! Semmi személyes. Nincs antiszemitizmus. Csak ki nem állhatom magukat."

Amerika gazdasága rossz bőrben van, és ezt nemcsak én mondom, hanem az amerikai média szalagcímei is erről árulkodnak.

Egy aktív életmód- és önvédelmihálózat az edzés és testvériség szellemében ismerteti meg az amerikai tinédzsereket a nemzetiszocialista, fajvédő ideológiával. 

Az első világháborút óriási területi nyereséggel záró Román Királyság számára – sajnos csak átmenetileg – 1940-re fordulta a kocka.

Még sokan emlékszünk egy régi novemberi estére, melyen a telefondrót elhozta a hírt: a bajorországi Hitler-puccs leveretett.

Lemondták a londoni Wireless Festivalt, és minden jegytulajdonos teljes visszatérítést kap, miután az antiszemita megnyilatkozásairól is ismert Kanye West amerikai rappernek megtiltotta a belépést az Egyesült Királyságba a londoni belügyminisztérium.

Az 1944. évi fogságba esésem után a zaporozsjei 100/1-es hadifogolylágerben kerültem. Repülőgépgyárba jártunk munkára. 

Amerikában a Goldman Sachs korábbi vezérigazgatója egy 2008-as típusú válság szagát érzi. Lloyd Blankfein, aki 2006 és 2018 között vezette a bankot, megkongatta a vészharangot a 3 billió dolláros amerikai magánhitelpiacon. 

Bárhogy is zajlott le a magyar állam Kárpát-medencébe költözése, azaz a honfoglalásnak nevezett folyamat, annyi tény, hogy a környező nagyhatalmaknak nagyon nem tetszett.

1945 februárjáig Európa egyik legszebb barokk városát, az Elba menti Firenzeként is emlegetett Drezdát megkímélte a második világháború vérzivatara, és elkerülték az 1943 nyara óta folyamatos, a Németországot romba döntő szövetséges terrorbombázások.