Kövess minket -on és -en!

„Magyarország egy Franciaországban menedékstátuszt kapott szír antifasiszta kiadását kéri, akit a magyar hatóságok azzal vádolnak, hogy erőszakcselekményeket követett el egy budapesti gyűlésen” – közölte a párizsi fellebbviteli bíróság.

„Déja vu-érzésem van, ugyanaz a helyzet, mint Gino esetében” – idézte az AFP a párizsi fellebbviteli bíróság kiadatási ügyekben illetékes vizsgálati tanácsának elnökét. A francia igazságszolgáltatás 2025 áprilisában elutasította a Gino becenéven ismert albán antifasiszta terroista átadását Magyarországnak. A párizsi fellebbviteli bíróság kiadatási részlegének elnöke a döntés ismertetésekor az Emberi Jogok Európai Egyezményének a kínzás tilalmára és a tisztességes eljáráshoz való jogra vonatkozó cikkei által biztosított jogok megsértésének magyarországi veszélyeire hivatkozott, kifogásként a börtönben való kegyetlen bánásmódot és a tisztességes eljárás biztosításának bizonytalanságát jelölte meg.

A bíróság akkor feloldotta a 32 éves Rexhino Abazaj rendőségi felügyeletét, aki azóta egy másik eljárásba érintett, mivel most Németország kéri az átadását. Hozzá hasonlóan a 22 éves szíriai Zaid Altayeb kiadatását is azért kérik a magyar hatóságok, mert felelősségre akarják vonni a 2023 februárjában Budapesten történt erőszakos támadásokban játszott szerepéért.

A férfi több, a magyar hatóságok által szintén körözött társával együtt a Becsület napján tartott demonstráció előtt vadászott emberekbe Budapest utcáin és akiket szélsőjobboldainak véltek, hátulról megtámadták, leütötték, összeverték. A kiadási ügyekben illetékes ügyész azt szeretné kérni a magyar hatóságoktól, hogy „adjanak garanciát” a szír terrorista számára fenntartott őrizeti körülményekre annak érdekében, hogy elkerülhető legyen az, hogy a „politikai nézetei miatt rossz bánásmódban részesül”. Az ügyész ugyanakkor nem lát olyan elemeket, amelyek arra utalnak, hogy a gyanúsított tisztességtelen eljárás veszélyeinek lenne kitéve Magyarországon.

A szír antifasisztának ugyanazok az ügyvédei, Youri Krassoulia és Laurent Pasquet-Marinacce, akik az albán férfit képviselték. Remélik, hogy Zaid Altayebet sem adja ki Franciaország Magyarországnak. A Franciaországhoz eljuttatott magyar kérelemmel kapcsolatos vizsgálati eljárásban az első tárgyalást követően február 18-án derül ki, hogy az ügyész kapott-e válaszokat a Budapesttől kért kiegészítő információkra vonatkozó indítványaira. Ezután további tárgyalásokra lesz szükség az „ügy érdemi részének megvizsgálásához”. 

Kövess minket -on és -en!

Az 1945 januári fogságba esésem után, többedmagammal a Volga közelében, Talicinban kötöttünk ki. A lágerben már sok száz magyar hadifogoly tartózkodott.

Immár világos, hogy az Irán elleni háború elindításakor Donald Trump súlyosan alábecsülte Irán kormányát, katonai erejét és népét. Irán megtámadása során ismét a cionista érdekeket helyezte az amerikaiak és a világ érdekei elé.

A nyugat-ausztráliai rendőrség lőfegyvereket és lőszereket foglalt le egy perthi férfi otthonában. Az indoklás szerint a tulajdonossal egy háztartásban élő apa „nemzetiszocialista nézeteket vall”, ezért alkalmatlan arra, hogy fegyverekhez férhessen hozzá.

Kevesen tudják, hogy a második világégés idején a Szent Korona földjét védő honvédeink a német fegyvertársaktól igazi nagymacskákat is kaptak. A magyar kezek által megszelídített ragadozók sokszor nagyot haraptak a vörös rém testéből. A legsikeresebb vadász Tarczay Ervin páncélos százados volt.

A legtöbb ifjú kommunista átment Rákosi kezei alatt a szegedi Csillagban, miközben a moszkvai emigráció tagjai fogyatkoztak – a későbbi diktátor nagyobb biztonságban volt itthon a rácsok mögött, mint a Szovjetunióban.

A Hungarista Munkaállam nemzetvezetője és a Nagynémet Birodalom vezére közötti egyetlen személyes tárgyalás 1944 decemberében. 

A szélsőbaloldali, kommunista szellemiségű Mérce azon sajnálkozik, hogy úgy tűnik, idén nem várt akadályokba ütközik a szokásos tiltakozás a Becsület napja ellen. Érdemes azonban tényszerűen végigjárni az állításaikat.

A híres német orvos, Josef Mengele, svájci történészek szerint a második világháború után többször is az országban tartózkodhatott. Az akták ezt segíthetnek feltárni.

Gyászkeretes emlék marad számomra 1945. március 4. Szülővárosomra, Szombathelyre bombák hullottak, és a pusztulás az ország romvárosai közötti sorrendben a hatodik helyet juttatta...

Spanyol falangisták tartották gyűlésüket október 12-én Vitoria-Gasteiz városában, amikor antifasiszták támadtak rájuk. A Falange Española de las JONS által szervezett Spanyolság Napja (Día de la Hispanidad) rendezvényt a baszk rendőrség biztosította, azonban a megjelent baszk antifasiszta ellentüntetők könnyen áttörtek a csekély rendőri erőkön.

Párhuzamosan, mondhatni teljes szinkronban alakul az évszázadokon át egymás ősellenségének számító, majd a múlt században Németország ellenében szövetségre lépő Nagy-Britannia és Franciaország sorsa.

Az amerikai–kínai vámháborúban átmenetileg fegyverszünet van érvényben, a frontvonalak megmerevedtek, a szembenálló felek készülnek a végső (?) összecsapásra.

„Azokat a károkat, melyeket Magyarország a Szovjetuniónak, Csehszlovákiának és Jugoszláviának okozott hadműveleteivel és ez országok területének megszállásával, – Magyarország megtéríti a Szovjetuniónak, Csehszlovákiának és Jugoszláviának.

A Little Rock-i négereket sokkolta, hogy a hétvégén a nemzetiszocialista Blood Tribe csoport tartott felvonulást a város több pontján.

1945 tavaszán Németország az egyre növekvő veszteségek miatt kénytelen volt felszólítani a legfiatalabbakat is, hogy lépjenek be a Wehrmacht soraiba.