Kövess minket -on és -en!

Házkutatásokat kezdett szerdán kora reggel a német rendőrség tizenkét tartományban feltételezett „neonácikhoz” köthető ingatlanokban.

 A karlsruhei szövetségi ügyészség szóvivője elmondta: 36 személyt vádolnak azzal, hogy a Jung und Stark (Fiatal és Erős) és a Deutsche Jugend Voran (Német Fiatalok Előre) csoport tagjai, amit bűnszervezetként kezdek el üldözni, illetve azokat a személyeket, akik részt vettek a kiépítésében.

A gyanúsítottak a két csoport kiemelt, irányító tagjai, a legfiatalabb közülük 16 éves. Nyolc személy ellen állítólagos súlyos testi sértés miatt is nyomoznak. A hatóságok egyelőre csak házkutatásokat tartanak, őrizetbe vételeket még nem terveznek - mondta el a szóvivő.

Stefanie Hubig igazságügyi miniszter elmondta: „az alkotmányvédelmi hatóság információi nem hagynak kétséget afelől, hogy nagyon komolyan kell venni a szélsőjobboldal fenyegetését. Egyre többen érdeklődnek militáns szélsőjobboldali csoportosulások iránt, döbbenetes módon a fiatalok körében is. Ezeknek a csoportoknak a tevékenysége mindazok ellen irányul, akiket ők a szélsőjobboldali világképük alapján ellenségként azonosítanak, és a demokráciánkra is veszélyt jelentenek. Németországra nézve a szélsőjobboldal a legnagyobb belső fenyegetés” - mondta a miniszter.

Hozzátette: „figyelemre méltó a szerdai házkutatások kiterjedtsége, hiszen 16 tartományból 12 érintett, a hatóságok több mint 45 objektumot vizsgálnak át. Ez ismételten azt mutatja, hogy az erőszakos szélsőjobboldal össznémet fenyegetést jelent”.

A német ügyészség információi szerint a két csoport 2024 közepe óta létezik, szerte az országban vannak regionális szerveződései. A Deutsche Jugend Voran olykor a Neue Deutsche Welle nevet is használja. A tagok a közösségi média és személyes találkozók révén bővítették a hálózatot. Elképzeléseik között szerepelt a politikai ellenfelek, illetve pedofilok elleni erőszakos támadások megvalósítása. Néhányan az aktivisták közül a baloldalhoz köthető embereket, illetve pedofilnak tartott személyeket támadtak meg. Az áldozatokat többen ütlegelték, és „súlyos sérüléseket” okoztak. Ilyen incidensek történtek az utóbbi években a berlini buzifelvonuláson is.

A szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) 2025 közepén közölte: a rendőrség már egy éve azt tapasztalja, hogy a jobboldalon új ifjúsági csoportok jelentek meg. Ezek kezdetben az online térben szerveződtek, majd rendezvények, incidensek és állítólagos bűncselekmények kezdtek kötődni hozzájuk.

A Jung und Stark tagjainak számát tavaly több száz körülire becsülték, míg a Deutsche Jugend Voran csoportnak valamivel több mint száz tagja volt.

Egy másik hasonló szervezet, az Utolsó Védvonal (Letzte Verteidigungswelle) nevű, liberális terminus szerint „szélsőjobboldali terrorista sejt” feltételezett tagjai ellen tavaly májusban terrorcselekmények tervezésének a gyanújával indított eljárást a szövetségi főügyész.

Kövess minket -on és -en!

Bár a Harmadik Birodalomban leginkább a férfiak töltöttek be befolyásos szerepet, akadtak olyan asszonyok is, akik vezető pozíciót kaptak. Közéjük tartozott a birodalom legmagasabb rangú nője, Gertrud Scholtz-Klink is.

A kormány döntött a szerdai ülésén, és terrorszervezetté nyilvánította az Antifa szervezeteket – mondta Orbán Viktor a Kossuth rádióban, a Jó reggelt, Magyarország! c. műsorban, megerősítve péntek reggeli, Facebookon közzétett bejegyzését.

„Magyarország egy Franciaországban menedékstátuszt kapott szír antifasiszta kiadását kéri, akit a magyar hatóságok azzal vádolnak, hogy erőszakcselekményeket követett el egy budapesti gyűlésen” – közölte a párizsi fellebbviteli bíróság.

Az 1945 januári fogságba esésem után, többedmagammal a Volga közelében, Talicinban kötöttünk ki. A lágerben már sok száz magyar hadifogoly tartózkodott.

Párhuzamosan, mondhatni teljes szinkronban alakul az évszázadokon át egymás ősellenségének számító, majd a múlt században Németország ellenében szövetségre lépő Nagy-Britannia és Franciaország sorsa.

Budapest 1944. december 25-i bekerítése után nyilvánvalóvá vált a német hadvezetés számára, hogy a katlanban rekedt német-magyar csapatoknak az utánpótlást valamilyen módon biztosítani kell.

Édesapám – Kremnicsán János – is azok közé tartozott, akik már letöltötték sorkatonai szolgálatukat, amikor 1944 májusában tartalékosként behívták őket, őt az utászokhoz Tokajba. Édesanyámmal itthon kistestvérem születését vártuk.

A „Hunyadi” hadosztály törzse gépkocsi-szállítással 1944. november 3-án megérkezett Zalaszentgrótra, s várta az első önkéntesek érkezését.

Rendkívüli közleményt adott ki az ügy kapcsán a Bundeswehr, mert „szélsőségesség, antiszemita megnyilvánulások és szexuális visszaélések” gyanúja miatt indult átfogó vizsgálat a német hadsereg egyik ejtőernyős alakulatánál.

Gömbös Gyula altábornagy, államférfi 1886. december 26-án született Murga (Tolna vármegye) nagyközségben, a jákfai Gömbösök nemzetségéből. 

A Falange hívei közül mintegy 700-an vonultak végig a spanyol fővároson az alkotmány ellen tüntetve, fasiszta jelszavakat skandálva.

A Mussolini család egykori vidéki háza Olaszország északkeleti részén, Emilia Romagnában található, Forli városában. Az épület tele van a Duce relikviáival: a telefon, amelynek segítségével a római kormányt hívta, egyenruhája, imádott motorbiciklije.

Legutóbb az izraeli–iráni erőpróbát tárgyalva hangot adtam a kételyemnek azzal kapcsolatban, hogy strukturális gyengesége, elhibázott stratégiai tervezése, rendszerszintű korrupciója és katonai dilettantizmusa miatt az iráni rezsim egyáltalán túlélheti-e ezt a megpróbáltatást.

Számos olyan kommunista szörnyeteg volt, akik emberek kínzásáért és haláláért feleltek, ezért nem meglepő módon az ő halálukat is rengetegen kívánták. A leginkább gyűlöltebb személy a Szovjetunió kegyetlen diktátora, Sztálin volt, aki egészen rejtélyes körülmények között hunyt el.

Az Amerikai Egyesült Államok Külügyminisztériumának „Rewards for Justice” (RFJ) programja akár 10 millió dolláros jutalmat kínál azoknak, akik olyan információkkal szolgálnak, amelyek négy, az amerikai kormány által külföldi terrorista szervezetnek (FTO) minősített, Európában működő antifa csoport pénzügyi működésének megzavarását eredményezhetik.