Kövess minket 
-on és 
-en!
Szomorú és különös helyzetben jöttem rá, hogy néha a tudás is lehet előnytelen. Hadifogságom első lágere a Kraszna Szulin nevű városban volt a Szovjetunióban. A gyár hasonlított a budapesti Csepel Művekhez.
Itt szállásoltak el mintegy kétezer vegyes nemzetiségű hadifoglyot. Az épület megsérült a háború alatt, nem volt sem ajtaja, sem ablaka. Nyár volt, amikor odakerültünk, így ez a hiányosság nem zavart bennünket, különben is mindnyájan arra gondoltunk, hogy a tél beállta előtt úgyis otthon leszünk. Tévedni emberi dolog: csupán 4 évet tévedtünk.
Két hét után elkezdődött a munkára való szervezés, főleg a szénbányákban. Én többedmagammal „lágerpolicár” lettem, de csak rövid ideig. Ugyanis megalakult egy fogolyzenekar, amelynek én is tagja lettem. Fiatal koromban otthon is játszottam a leventezenekarban. Furnérlemezből készítettem nagy- és kisdobot, ágyúlőszer hüvelyéből cintányért, és ezeken játszottam. Ezzel jó időre elkerültem a bányamunkát. Nemcsak a lágerben játszottunk, hanem azon kívül is a civilek szórakoztatására.
A bányát azonban végleg nem kerülhettem el. A sok legyengült ember pótlására új erők kellettek, így engem is beosztottak oda szerelőmunkára.
Itt egy baleset során lábtörést szenvedtem. Házi gyógyításban részesültem, mert a kórházban tífuszos és vérhasban szenvedő betegek is voltak, és nem akartak kitenni a fertőzésnek. Lábam azonban nem javult, legyengültem, így beosztottak egy hazainduló betegcsoportba.
Volt egy trombitám, amit egyik elhunyt fogolytársam hagyott rám, ezzel az elutazás előtti este kiálltam a lágerudvarra, és a „takarodót” fújva köszöntem el bajtársaimtól. Ez lett a vesztem. A három kilométernyire lakó lágerparancsnok is meghallotta a trombitahangot, és néhány perc múlva megjelent a lágerben. Magához hívatott, és közölte: többé nem kell munkába mennem, csak „fújnom”. Azonnal kivettek a hazamenők közül, ami másfél évvel eltolta hazamenetelemet. A parancsnokot időközben áthelyezték, az új nem tartott igényt kürtölésemre, és én nyomorék lábbal újra a bányában kötöttem ki...
Cseh Miklós – Csengőd
Hadifogoly Híradó 1997/12.
|
|
|
|
|
|
