Kövess minket -on és -en!

A Führer legnagyobb brit csodálójáról megjelent első, német nyelven kiadott munkából kiderül, hogy Adolf Hitler nem kevesebb, mint 140 alkalommal találkozott a fiatal lánnyal, akinek személyisége elbűvölte a német vezetőt. Eva Braun komoly vetélytársat látott Unity Valkyrie Mitfordban.

Michaela Karl politológus, számos nagy sikerű könyv szerzője szerint a kapcsolat Hitler törzshelyén, az Soteria Bavaria étteremben kezdődött 1935. február 9-én. A húszéves Unity nővérének, Dianának beszámolt róla, hogy délután három órára éppen végzett az ebédjével, amikor a Führer „édes” viharkabátjában, két férfi társaságában bejött az étterembe, és helyet foglalt. A lány éppen a Vogue-ot lapozgatta, amikor a Führer érkezése után tíz perccel az étterem tulajdonosa odament hozzá, és azt mondta, Hitler beszélni szeretne vele. Az esetet követően Unity az elragadtatás hangján írt Hitlerről édesapjának: „Ez volt életem legcsodálatosabb és leggyönyörűbb [napja] (…) Azt hiszem, én vagyok a legszerencsésebb lány a világon. Számomra ő minden idők legnagyszerűbb embere.”

1935 és 1939 között Hitler és Unity átlagban minden tizedik napon találkoztak, ami összesen 140 alkalmat jelentett. A találkozások meglehetősen gyakoriak voltak , tekintettel arra, hogy egy elfoglalt kancellárról beszélünk – magyarázta a szerző. Hitler elvitte magával a bayreuthi Wagner-fesztiválra, a nürnbergi pártnapokra és az NSDAP által szervezett más nagyszabású eseményekre is. „Unity rövid idő alatt a belső kör tagja lett. Angliában ma is közismert alak, Németországban azonban csak egy lábjegyzet a történelemben” – tette hozzá Karl.

Albert Speer, a Harmadik Birodalom főépítésze szerint Unity nagyon intelligens teremtés volt, aki érdeklődött a világ iránt. Nem meglepő, hogy Hitler barátnője és végül felesége, Eva Braun riválisnak tekintette az angol arisztokrata hölgyet. 1935. május 10-én azt írta naplójában, hogy Hitler fotósa, Heinrich Hoffmann felesége mesélt neki Unityról, akiről úgy vélte, a Führer vele fogja „helyettesíteni” Evát, aki kifejtette, a vezér ismerheti már annyira, hogy tudja, ő nem fog az útjába állni, ha mást szeret. Sokak szerint Unity és a Führer kapcsolatának köze volt ahhoz, hogy Eva 1935. május 28-án – altatókkal – másodszor is véget akart vetni életének (elsőként 1932-ben kísérelt meg öngyilkosságot). Egyetlen szerencséje, hogy nővére éppen aznap látogatta meg, így túlélte a kétségbeesett akciót.

A 30-as évek második felében Unity a nemzetiszocialisták lelkes propagandistájává vált, és segítségével a Führer a brit társadalom legfelső köreivel is kapcsolatba kerülhetett. Szerelmi viszony – a pletykák ellenére – valószínűleg sohasem alakult ki köztük. 

Hitler 1939 májusában egy három hálószobás lakást szerzett Mitfordnak Münchenben. A lakóközösségben élő zsidók hamarosan külföldre távoztak, Unity pedig két hatalmas horogkeresztes zászlót rakott ki a hálószobájába. Joseph Kennedy Jr.-nak, a londoni amerikai nagykövet fiának, a későbbi elnök, John F. Kennedy bátyjának egy alkalommal kifejtette, meg van róla győződve, hogy a Nagy-Britanniával és az Egyesült Államokkal fennálló konfliktust a zsidó propaganda eredményezte, és annak egyetlen megoldása a zsidók „kidobása” lenne.

Amikor 1939. szeptember 3-án Nagy-Britannia hadat üzent Németországnak, Unity teljesen összetört lelkileg, és még aznap főbe lőtte magát. A kísérlet sikertelen volt, de a lány egészségi állapota már sosem lett a régi. Hitler elintézte, hogy a legjobb müncheni kórházban kezeljék, és még aznap este is meglátogatta, amikor egy kommunista ács, George Elser megpróbálta kioltani az életét. A Führer közbenjárására – rövid berni kitérő után – hazatért Angliába. 1948-ban a koponyájában maradt golyó következtében kialakult agyhártyagyulladásba halt bele.

Kövess minket -on és -en!

Egy namíbiai helyi politikus, aki a Führer nevét viseli, sorozatban ötödször is mandátumot fog szerezni, a szavazatok 85 százalékának megszámlálása után.

A szélsőbaloldali, kommunista szellemiségű Mérce azon sajnálkozik, hogy úgy tűnik, idén nem várt akadályokba ütközik a szokásos tiltakozás a Becsület napja ellen. Érdemes azonban tényszerűen végigjárni az állításaikat.

Tanúk, trombitálás, skandálás – ismét hangosan vette kezdetét a 2023-as antifa támadások tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken. A teremben Simion Trux ismét a bv. kommandósai gyűrűjében érkezett, a padsorokban a német vádlott antifa szimpatizánsaival, eközben az utcán többször is kiabálva követeltek a terroristáknak szabadságot.

Nem egyformán szenvedtünk az éhségtől, voltak, akik a kínok kínját állták ki, de voltunk, akik fásult, közönyös állapotba kerültünk. Barátom, Kovács Bandi is a borzasztóan szenvedők közé tartozott.

A mai Németország nemzeti szocialista szellemben fölnevelkedett fiataljai talán el sem tudják képzelni azt a világot és azokat az állapotokat, amelyek abban az időben uralkodtak, amikor tort ült a német birodalomban a weimari szellem.

1945 tavaszán Németország az egyre növekvő veszteségek miatt kénytelen volt felszólítani a legfiatalabbakat is, hogy lépjenek be a Wehrmacht soraiba.

Egy nemzetiszocialista csoport rendszabályozta meg a színészeket egy lisszaboni színház előtt, ami a Portugália nemzeti költőjét, Luís de Camõest ünneplő darab előadásának lemondásához vezetett. 

Diszkréten szállították le a nyomozók Ulain Ferencet a Bécs felé tartó gyorsvonatról. Bár a nemzetgyűlési képviselő és ügyvéd meghallgatása és társainak elfogása minden paláver nélkül történt meg, az ügy mégis nagyot robbant.

2025 szeptember 6-án és 7-én a Norfolk megyei Great Yarmouth-ban egy fehér nacionalista zenei fesztivál megrendezését tervezték, amelyet a szervezők "Resurrection 4" néven hirdettek meg.

Simeon Ravi Trux ellen a 2023-as antifatámadások miatt zajlik eljárás Budapesten, a német Deutsche Welle magyar nyelvű kiadása pedig riportfilmet készített a „megpróbáltatásairól”. Ebben aztán van minden: neonácizás, orbánozás, és egy nagy adag aggódás – persze nem a megvert magyarok miatt, írja a Magyar Jelen.

Bár a kommunisták rémtettei közül a Magyar GULAG, azaz a recski haláltábor története viszonylag jól feltárt, ennek ellenére vannak olyan történések, amelyek bár Recskhez kötődnek, mégis alig, vagy egyáltalán nem ismertek.

A spanyol rendőrség és az Europol közös akcióban csapott le a Bázis nevű, „terrorszervezetként” emlegetett nemzetiszocialista aktivistacsoport feltételezett tagjaira, három embert letartóztattak – írja közleményében az Europol.

Az olasz társadalom egy jelentős része nem igazán szívleli a zsidókat. Egy friss olasz közvélemény-kutatás szerint az olasz társadalom jelentős részében jelentős mértékűre nőtt az antiszemita attitűd a zsidókkal szemben, miközben országszerte erősödnek a tiltakozások Izrael gázai népirtása miatt.

A német rendőrség összehangolt akcióban csapott le Brémában öt német nemzetiszocialistára. A házkutatások során egy puskát, több pisztolyt, késeket, machetéket, valamint nagy mennyiségű propagandanyagot foglaltak le.

„Púpos gnóm”, „vörös hóhér”, „a diktatúra legvéresebb hiénája”, „egy emberkeverék karvalyból és hiénából gyúrva” – írták a korabeli újságok a Tanácsköztársaság bukását követően Korvin Ottóról. „Nemes jellemű, izzó lelkű forradalmár”, „egy elvi vasember” – zengtek róla dicshimnuszokat az 1945–1989 közötti politikai rendszerek tollnokai.