Kövess minket -on és -en!

A spanyol rendőrség és az Europol közös akcióban csapott le a Bázis nevű, „terrorszervezetként” emlegetett nemzetiszocialista aktivistacsoport feltételezett tagjaira, három embert letartóztattak – írja közleményében az Europol.

 A Bázis, mint „neonáci szervezet”, ami 2024-ben került fel a terroristák EU-s jegyzékébe. A közlemény szerint a rendőrök Madridban és Valenciában csaptak le november 25-én, öt házat kutattak át, és nagymennyiségű fegyvert, lőszert, taktikai felszerelést és dokumentumokat, propagandaanyagot foglaltak le.

Az Europol szerint az akcióval nagy csapást mértek a szervezetre, ugyanis az egyik letartóztatott férfi, a sejt vezetője közvetlen kapcsolatban áll Rinaldo Nazzaróval, a Bázis alapítójával, aki nemrég felszólította a sejteket, hogy fűzzék szorosabbra az együttműködést, valamint arra, hogy kezdjék meg a nyugati demokráciákat megdöntő támadásaikat.

A rajtaütés során elfogott személyek a szervezet köré építették fel az életüket, és a hatóságok szerint készen álltak terrortámadások végrehajtására. A gyanú szerint már többet is begyakoroltak, paramilitáris taktikákat és eszközöket felhasználva. Emellett állítólag közösségi oldalakon kerestek új tagokat. Az elmúlt hónapokban egyre elszántabban hirdették  nézeteiket, volt, aki nyíltan írt arról, hogy hajlandó támadásokban részt venni, hogy segítse az ügyet. Ez, valamint a fegyverek és lőszer felhalmozása keltette fel a hatóságok figyelmét.

Az ausztrál terrorelhárítás aktái szerint Nazzaro 2018-ban, az Egyesült Államokban alapította a Bázist, ami azóta egy decentralizált modellben működik. A különböző országokban szétszórt sejtek egy közös ideológiát követnek és egy közös célért dolgoznak, de csak minimális kontaktot tartanak fenn egymás között. Nemzetiszocialista elveket vallanak, és azért dolgoznak, hogy eljöjjön a faji háború, ami összeomlasztja a jelenlegi társadalmakat, hogy a Bázis tagjai létrehozhassanak egy új, fehér világot. A Bázis tagjai abban hisznek, hogy ezt az összeomlást erőszakos cselekményekkel fel lehet gyorsítani.

2020-ban amerikai hatóságok lecsaptak helyi sejtekre, és többeket letartóztattak. Ez ugyan jelentős csapás volt a szervezetre, tovább működtek, és jelenlegi hírszerzési információk alapján a sejtek és Nazzaro az újjáépítésen dolgozik.

Kövess minket -on és -en!

Úgy látszik, hogy az ünnepek közeledtével a német rendőrök szeretnek sportot űzni abból, hogy kiröhögtessék magukat a józanul gondolkodó polgárok által.

1945 telén tekintettel az önkéntesek magas számára, a magyar Honvédelmi Minisztérium kezdeményezésére Neuhammerben a Waffen-SS második magyar fegyveres-gránátoshadosztályának felállításába kezdtek.

Amerika gazdasága rossz bőrben van, és ezt nemcsak én mondom, hanem az amerikai média szalagcímei is erről árulkodnak.

Maja Trux a bíróság előtt arról beszélt, hogy ő a valódi áldozat. A német antifa ezt azzal indokolta, hogy szerinte egy olyan országban áll bíróság előtt, ahol kiközösítik a szexuális kisebbségeket.

„Reggel még ágyban voltam és a »TWIST OLIVÉR«-t olvastam, mikor átjött Jancsi. Felkeltem, és Jancsi azt mondta, hogy ma is tegyünk egy sétát. Én beleegyeztem.

A második világháborúban elesett német katona földi maradványait tárták fel Kecskeméten a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatóság munkatársai.

„Én vagyok az utolsó szemtanú magyar részről” – olvasható Dr. Szakáts István a Hungária Szabadságharcos Mozgalom ügyvezető elnökének történelmi dokumentumában, aki nemcsak a nemzetiszocialista mozgalom egész harci korszakát végig élte, hanem intenzív kapcsolatban állt Hitlerrel is.

Tömegmészárlásba fulladt a magyarok utáni hajtóvadászat 1919 tavaszán a komáromi május elsején.

Csúrog, Zsablya, Temerin, Mozsor, Bácsföldvár, Óbecse, Péterréve – Nagy-Magyarországhoz tartozó délvidéki települések. 1944 október végén magyar könnyel és magyar vérrel áztatott helységek: szerb partizánok által ártatlan magyarok ellen elkövetett tömeggyilkosságok színhelyei.

Párhuzamosan, mondhatni teljes szinkronban alakul az évszázadokon át egymás ősellenségének számító, majd a múlt században Németország ellenében szövetségre lépő Nagy-Britannia és Franciaország sorsa.

A 2024-es évet a globális antiszemitizmus soha nem látott mértékű növekedése jellemezte, összesen 6326 dokumentált esettel, ami 107,7 százalékos növekedést jelent 2023-hoz képest.

A sörpuccs utáni bírósági eljárás akár véget is vethetett volna Adolf Hitler és az NSDAP politikai karrierjének, ám még a per bírája is szimpatizált Németország későbbi vezérének és kancellárjának nézeteivel.

A francia származású feledhetetlen Leon Degrelle tábornok (Belgium, 1906-1994) a második világháború utolsó életben maradt nagy, keresztény és jobboldali politikai és katonai vezetője volt.

Simeon Ravi Trux ellen a 2023-as antifatámadások miatt zajlik eljárás Budapesten, a német Deutsche Welle magyar nyelvű kiadása pedig riportfilmet készített a „megpróbáltatásairól”. Ebben aztán van minden: neonácizás, orbánozás, és egy nagy adag aggódás – persze nem a megvert magyarok miatt, írja a Magyar Jelen.

1943. szeptember 12-én délután 2 órakor német vitorlázó-repülőgépek szálltak le a 2112 méteres Gran Sasso hegycsúcsán, és mindössze háromnegyed óra alatt kiszabadították Olaszország vezérét, a Duce-t.