Kövess minket -on és -en!

Rendkívüli közleményt adott ki az ügy kapcsán a Bundeswehr, mert „szélsőségesség, antiszemita megnyilvánulások és szexuális visszaélések” gyanúja miatt indult átfogó vizsgálat a német hadsereg egyik ejtőernyős alakulatánál.

A Bundeswehr szóvivője szerint a 26. ejtőernyős ezredénél több mint 200 állítólagos jogsértést tártak fel.

Az ügyben eddig három különleges műveleti katonát bocsátottak el, és további 55 fő érintettségét vizsgálják. Az alakulat mintegy 1700 katonából áll, közülük 16 ellen már folyamatban van az elbocsátási eljárás.

A vizsgálatot több női katona bejelentése indította el, akik nem megfelelő viselkedésről számoltak be a Bundestag fegyveres erőkért felelős biztosának. A panaszok nyomán a hatóságok nemzetiszocialista jelképek és jelszavak használatát, valamint „nyílt zsidóellenes megnyilvánulásokat” is feltártak az egységnél.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung értesülései szerint a zweibrückeni laktanyában erőszakos beavatási szertartások és droghasználat is előfordult. Egy névtelen forrás a lapnak azt mondta: az alakulatnál egy „nyíltan antiszemita, szélsőjobboldali csoport is működött, amelynek tagjai Hitler-karlendítésekkel köszöntötték egymást és náci bulikat tartottak”.

Sajtóinformációk szerint legalább 30 katona vett részt ilyen jellegű hagyományőrzésben. Harald Gante, a Bundeswehr szárazföldi erőinek parancsnoka a Die Zeitnek úgy nyilatkozott, hogy a történtek és azok kezelése is „megdöbbentette” a vezetést. „Amikor rájöttünk, mi történik Zweibrückenben, őszintén szólva szóhoz sem jutottunk” – nyilatkozta.

A Die Zeit adatai szerint tavaly összesen 280 „jobboldali szélsőséges” esetet regisztráltak a német hadsereg állományán belül. A katonai fegyelmi eljárások mellett polgári büntetőeljárások is indulhatnak: a zweibrückeni ügyészség jelenleg 19 katonát vizsgál, köztük altiszteket és hivatásos állományúakat egyaránt.

Kövess minket -on és -en!

„Púpos gnóm”, „vörös hóhér”, „a diktatúra legvéresebb hiénája”, „egy emberkeverék karvalyból és hiénából gyúrva” – írták a korabeli újságok a Tanácsköztársaság bukását követően Korvin Ottóról. „Nemes jellemű, izzó lelkű forradalmár”, „egy elvi vasember” – zengtek róla dicshimnuszokat az 1945–1989 közötti politikai rendszerek tollnokai.

A második világháborúban elesett német katona földi maradványait tárták fel Kecskeméten a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatóság munkatársai.

Talán egyetlen olyan film sem készült a második világháborúról, amelyikben ne hangozna el Németországra a Harmadik Birodalom kifejezés, pedig e megnevezés használata történelmietlen a korabeli német rendszerre.

A végső vereség után az addig hatalmon lévő hungaristák sem kerülhették el, hogy a diadalittas győztesek kegyetlen vérbosszút álljanak rajtuk.

Amerika egy paródia, az ezredforduló óta már csak önmaga karikatúrája, szó szerint egy banánköztársaság. „Amikor megszületsz ebben a világban, kapsz egy jegyet a cirkuszba. Ha Amerikában születsz, az első sorban foglalhatsz helyet.” (George Carlin) 

A diktatúra Magyarországon 1950-re elérte az otthonokat, a hétköznapok része lett.

Donald Trump külpolitikai hiperaktivitása nemcsak az egyre jobban a körmére égő Epstein-ügyről való figyelemelterelést szolgálja, hanem az amerikai gazdaság és a dollár mind súlyosabb gyengélkedését is jótékony homályban tartja.

A melbourne-i nemzetiszocialista Jacob Hersant elmondta: örül, hogy visszanyerte szabadságát, miután letöltötte egyhónapos börtönbüntetését „tiltott náci tisztelgés nyilvános bemutatása” miatt.

A kanadai közszolgálati média (CBC) egy belső kormányzati jelentésre hivatkozva kongatja a vészharangot: eszerint az országban gombamód szaporodnak az úgynevezett „aktív klubok” (Active Clubs).

Július 17-én elhunyt a Die Heimat - korábban NPD - legendás politikusa, Udo Voigt, akit a zsidó sajtó csak náci honatyának és Európa legfeketébb bárányának nevezett. Voidt rövid, de súlyos betegség után tért meg őseihez.

A nemzetiszocialista Németország a második világháború során több olyan fegyvertervet is kidolgozott, amik messze meghaladták a kor technológiai szintjét.

A Tiszamenti falucskában – Tiszaeszláron – egy Solymosi nevű parasztasszony kékítőért küldötte Eszter nevű 14 éves leányát. A kis Solymosi Eszter azonban sohasem tért vissza.

Gömbös Gyula altábornagy, államférfi 1886. december 26-án született Murga (Tolna vármegye) nagyközségben, a jákfai Gömbösök nemzetségéből. 

Amikor a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége az 1953. március 27-i rendeletével Sztálin halálát követően hivatalossá tette a Berija által előterjesztett amnesztiát, még senki sem sejtette, hogy ez a kegyelem majd másfél millió embert érint.

Erdély védelmével és a Déli-Kárpátok birtokbavételének kérdésével a magyar minisztertanács először 1944. augusztus 25-én foglalkozott rendkívüli ülés keretében.