Kövess minket -on és -en!

Donald Trump a 2024-es választási kampánya során rendszeresen megígérte, hogy a titkosítás alól feloldja és nyilvánosságra hozza a kormány összes Epstein-aktáját, amit republikánus és konzervatív bázisa lelkesen támogatott.

Miután azonban visszakerült a Fehér Házba, igyekezett elsumákolni az ígérete betartását. Ez dühös általános tiltakozást váltott ki, beleértve néhány legelkötelezettebb támogatóját (Elon Musk, Tucker Carlson, Candace Owens, Marjorie T. Greene stb.) is. 2025 júliusában a TPUSA-rendezvényen tartott rendkívüli visszhangot kiváltó beszédében Carlson kijelentette, Washingtonban mindenki biztos abban, hogy Jeffrey Epstein egy szexuális zsarolóhálózatot működtetett a Moszad megbízásából, és követelte az akták nyilvánosságra hozását. Részben ennek a katalizátorbeszédnek a hatására, részben a közvélemény egyre fokozódó nyomására 2025 novemberében egy republikánus–demokrata koalíció Thomas Massie republikánus és Ro Khanna demokrata képviselő vezetésével sikeresen kikényszerítette az Epstein-ügy iratainak közzétételét egy speciális törvény elfogadásával, amelyet Trump végül kénytelen-kelletlen aláírt, mert világossá vált, hogy a kongresszusnak megvan a „vétóálló” többsége annak felülbírálásához.

Sokak szerint Trump azért ellenezte a dokumentumok közzétételét, mert azok kompromittáló anyagot tartalmaznak róla magáról, családtagjairól és kormánya kulcsfiguráiról. Az NBC szerint legalább fél tucat vezető kormánytag szerepel bennük, így a nyilvánosságra hozatal stratégiai kompromisszum volt: reményeik szerint elegendő gumicsont került nyilvánosságra, hogy kielégítse a közvélemény felháborodását, és egyeseket „lebuktasson” (például a brit királyi családot és európai politikusokat), de az amerikai establishmentre nézve legkárosabb anyag – különösen, ami közvetlenül hozzá és legbelsőbb köréhez kapcsolódik – továbbra is elzárva marad a nyilvánosságtól, ezzel biztosítva a rendszer túlélését.

Joe Rogan, a vezető amerikai podcaster azzal vádolja Trumpot, hogy az illegális bevándorlókat célzó hajtóvadászat és a szomáliai óvodaüzemeltetők csalássorozatának ügyében folytatott nyomozás révén igyekszik elterelni a figyelmet arról, hogy az Igazságügyi Minisztérium a törvényi kötelezettség ellenére sem hozta nyilvánosságra az összes Epstein-aktát. (Joe Rogan Accuses Trump of Distracting From Epstein Files Release With ICE and Fraud Controversies, mediaite.com, 2026.01.22.) Mindezt perspektívába helyezve: a brit Channel 4 News kutatásai szerint a Trump-kormány által kiadott 3 milliós fájlgyűjtemény csupán a jéghegy csúcsa, mert a fájlok mindössze két százaléka került nyilvánosságra, ráadásul erősen cenzúrázva. (Epstein Files: Investigation suggests just 2% of data released to public, channel4.com, 2026.02.12.) Nem csoda, hogy az amerikaiak 53 százaléka szerint Trump „megpróbálja eltitkolni Epstein bűncselekményeit”, 29 százalékuk nem hiszi ezt, minden második amerikai szerint Trump maga is érintett volt Epstein illegális tevékenységeiben, míg 30 százalékuk szerint nem vett részt bennük. Ugyanakkor a válaszadók alig 24 százaléka helyeseli, ahogyan Trump az Epstein-ügyet kezeli, míg az 57 százalékuk nem. (53 percent in new poll think Trump is „trying to cover up„ Epstein’s crimes, thehill.com, 2026.02.17.)

Az Epstein-botrány nyomán immár teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy az USA-ban a valódi hatalmat egy hibrid hírszerzési-pénzügyi elit gyakorolja. Ez egy transznacionális hálózat, amelynek műveleti csomópontja az izraeli hírszerzés, amely mélyen összefonódott az amerikai hírszerző közösség egyes szegmenseivel és atlantista-cionista oligarchák egy csoportjával. Ezt a hatalmat egy háromszintű rendszer érvényesíti. 1. Kompromat (szexuális zsarolás): az alapréteg, amely biztosítja az egyes politikusok és befolyásos figurák személyes engedelmességét. 2. Pénzügyi ellenőrzés: hatalmas vagyonkoncentráció felhasználása politikai karrierek és médiakörök finanszírozására, irányítására és tönkretételére. 3. Narratívaellenőrzés: egy kontrollált média- és cenzúraapparátus segítségével a valóság meghatározása a nyilvánosság számára, az első két réteg leleplezésének elnyomásával.

Minél több dokumentum kerül napvilágra, annál inkább kirajzolódik a kép arról, hogy Epsteint hogyan védte meg tettei következményeitől ez a cinkosokból álló hálózat, vagy eltűrve a bűneit, vagy aktívan közreműködve bennük. Ahogyan Vang Ku-an (Wang Guan), a CGTM angol nyelvű kínai köztévé műsorvezetője fogalmazott: „Itt van tehát a kényelmetlen igazság, amellyel a Nyugat nem akar szembenézni: az Epstein-akták nem egyetlen bűnözőről szólnak. Ez a teljes rendszer CT-felvétele. A bíróságok, a bankok, a politikusok, sőt néhány tudományos intézmény is. Nem gonoszság a filmek értelmében. Csendestársak a valóvilág értelmében.” Sőt mi több, az Epstein-akták arra utalnak, hogy létezik egy „globális bűnszervezet”, ez pedig olyan cselekményeket követett el, amelyek megfelelnek az emberiség elleni bűncselekmények jogi kritériumainak, állítja az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa által kinevezett független szakértői testület. (Allegations in Epstein files may amount to „crimes against humanity”, UN experts say, reuters.com, 2026.02.17.)

Summa summarum, az amerikai politikát alapvetően zsarolás és izraeli befolyás formálja. Az Egyesült Államok semmilyen érdemi értelemben nem működő demokrácia, hanem egy hibrid rezsim, egy igazi „mélyállam”, ahol a valódi hatalmat bel- és külföldi hírszerző ügynökségek, oligarchikus pénzügyi érdekek és beágyazott politikai hálózatok konzorciuma birtokolja. A szexuális kompromittáló anyag, amelyet olyan szervezetek halmoznak fel, mint Epsteiné, az irányítás elsődleges eszköze, amely biztosítja a politikai osztály lojalitását és engedelmességét a pártpolitikai vonalakon át. Az Epsteingate százszor rosszabb, mint a Watergate volt. Trump jelenleg ugyanabban a helyzetben van, mint Richard Nixon: lebukott – ha nem is bűntársként, hanem egyelőre csak bűnpalástolóként –, és nincs visszaút, viszont így vagy úgy, de folytatása következik a számára. Ezzel ő is tisztában van, ezért igyekszik minden eszközzel késleltetni ennek bekövetkeztét különböző bel- és külpolitikai természetű improvizációkkal, most éppen az Irán elleni kardcsörtetés fokozásával. Mindenféle manővere ellenére azonban az Epstein-botrány továbbra is időzített bombaként ketyeg.

Kövess minket -on és -en!

Amerika gazdasága rossz bőrben van, és ezt nemcsak én mondom, hanem az amerikai média szalagcímei is erről árulkodnak.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Célkörözési Osztályát az ORFK BF Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központon (NEBEK) keresztül keresték meg a német hatóságok egy Magyarországon bujkáló politikai szökevényük felkutatása érdekében. 

Talán sohasem derült volna ki, hogy mit rejt a zernikowi erdő, ha nincs egy lelkes gyakornok az Ökoland Dederow nevű cégben.

Brüsszelben a különleges egységek tartottak házkutatást a NATION nevű belga nacionalista párt volt vezetőjénél, Hervé Van Laethemnél. Otthonát átkutatták, őrizetbe vették, majd hosszas kihallgatás után végül vádemelés nélkül elengedték, de a telefonját és a laptopját lefoglalták.

Rövid idő múltán ötödik évtizedébe lép a forrongó, nyugtalan XX. század, s ki tudná előre, hogy mit hoznak a gyötrődő emberiség számára a negyvenes évek?

Benjamin Netanjahu már csaknem 19 évet töltött Izrael miniszterelnöki székében, de egyáltalán nem biztos, hogy meg tudja majd dönteni Orbán Viktor húszéves országvezetői rekordját, mert a Háárec szerint nem sok ideje maradt már hátra ezen a poszton.

2025 júniusában egy 18 éves lányt erőszakoltak meg egy Nottinghamshire-ben lévő parkban, amit egy pakisztáni és egy afgán férfi követett el, azonban azt az információt, hogy a két férfi menedékkérőként tartózkodik az országban, a tárgyalást vezető bíró megtiltotta, hogy közöljék.

William Joyce-ra gyakran utalnak „Lord Haw-Haw” néven, ami viccnek tűnik, és ami tényleg az is. Akik azonban valóban tudják, ki volt Joyce, tisztában vannak vele, hogy kivételes ember volt, aki Nyugat-párti nézeteiért szenvedett mártírhalált.

Egy norvég anya meglepődve fedezte fel, hogy Adolf Hitler Mein Kampf című könyve a legnépszerűbb kötetek között van egy gyerekeknek szóló digitális olvasási kampányban – jelentette a norvég TV2 a Budstikka újságra hivatkozva.

Az 1945 novemberében kezdődő nürnbergi koncepciós perben a Nagy-Britannia, Franciaország, a Szovjetunió és az Egyesült Államok által létrehozott Nemzetközi Katonai Törvényszék a legyőzött nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom 24 prominens katonai, politikai és gazdasági vezetőjének egyoldalú felelősségét állapította meg a második világháború bűneiben.

A nemzetiszocialista aktivista, Marla-Svenja Liebich, korábban Sven Liebich, nem kezdte meg börtönbüntetését a chemnitzi női börtönben. A hatóságok most körözik - közölte az ügyészség. Liebich ellen végrehajtási parancs van érvényben.

Az Egyesült Államok példáját követve az Antifa mozgalom terrorszervezetté minősítését kezdeményezte a magyar kormány az Európai Unióban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben.

Az alábbi eset rávilágít arra, hogy Németországban a hatalom gyakorlatilag hogyan támogatja az Antifát, ami immár az USA-ban és Magyarországon is terrorszervezetnek minősül.

A Kitörés túra és az utcai aktivizmus mellett az utóbbi években felépült a Becsület Napjának harmadik oszlopa. Ez a Körbezárt Idealizmus Konferencia, amely a kultúra felől ad erős támasztékot a magyar történelem legüldözöttebb megemlékezésének.

A Budapest elfoglalásáért vívott ütközet Sztálingrád, Varsó és Berlin mellett a második világháború egyik legpusztítóbb városostromaként vonult be az egyetemes történetírásba.