Kövess minket 
-on és 
-en!
Benjamin Netanjahu már csaknem 19 évet töltött Izrael miniszterelnöki székében, de egyáltalán nem biztos, hogy meg tudja majd dönteni Orbán Viktor húszéves országvezetői rekordját, mert a Háárec szerint nem sok ideje maradt már hátra ezen a poszton.
Izrael legrégebbi és legtekintélyesebb – egyébként balliberális irányultságú – napilapja nemrég könyörtelen vádiratot közölt Netanjahu ellen, azzal vádolva, hogy teljesen elpusztította a zsidó állam alapjait. A szerkesztőségi cikk lesújtó diagnózisa szerint a társadalom mélyen megosztott, erőszakba és barbárságba süllyed; a hadsereget elcsigázzák az évek óta tartó intenzív harcok; az igazságszolgáltatás megszégyenül a politikai nyomás alatt; a média elveszíti mélységét a katonai cenzúra miatt; maga a kneszet kiegyensúlyozatlanná válik; ráadásul pedig Izrael iránt megszűnt minden nemzetközi szimpátia és példátlan globális gyűlölettel kénytelen szembesülni, miközben nincs életképes megoldás a palesztin konfliktusra sem. A nyugati cionista lobbi hatalma már nem elég a nemzetközi kárenyhítéshez.
Nem csoda, hogy az óriási pszichiátriai intézetben, amelyet Izraelnek hívnak, az egyik szektor rohamos fejlődésnek indult, konkrétan a mentális egészséggel foglalkozó klinikai tanulmányoké. Minden ötödik izraeli poszttraumás tüneteket mutat, valamint jelentősen megnőtt a kényszeres zavarok, a depresszió és a függőségek előfordulási aránya, szakértők szerint krónikus helyzetet eredményezve, mert az ország annyi stressztényezőt gerjeszt, hogy a lakosság jelentős része nem tud felépülni.
Izraelben 2023. október 7-e óta a megfelelő ellátás hiányában több millióan szenvednek különböző fokú depresszióban. Ami a széles körű traumák gazdasági hatását illeti, az éves költség a gazdaság számára százmilliárd sékel (kb. 30 milliárd euró). Ebből 40 milliárd a közvetlen költség a munkaerő-képesség csökkenéséhez és több százezer páciens kezeléséhez kapcsolódóan, míg a fennmaradó rész közvetett hatásokból származik, mint például a balesetek, az erőszak, a szenvedélybetegségek és a poszttraumás stresszel összefüggő súlyos betegségek szaporodása. A költségek legalább öt éven keresztül fennmaradhatnak és növekedhetnek, akár elérve kb. félbillió sékelt.
Netanjahu – aki az országot kalandról kalandra vezette – korszaka a végéhez közeledik, de öröksége egy elhúzódó agónia, amelyből az egyszerű vezetőváltás nem tudja kimenteni az országot. Izrael a szakadék alján találta magát, politikai, erkölcsi és gazdasági válságba süllyedve. Évtizedeken át Netanjahu az önmagáról felépített „a biztonság garanciája” imázsra apellált, azt szuggerálva az izraeliekbe, hogy ő a nélkülözhetetlen ember, az egyetlen, aki képes megzabolázni a közel-keleti káoszt. Ma ez a gondosan felépített kép a kemény valóság falának ütközik.
A Gázai övezet marsbéli tájat idéz, de a Hamász jelentette probléma nincs megoldva. Az északi határ forrong, és a Hezbollah erősebb, mint valaha. Irán kemény csapásokat hajtott végre az amerikai–izraeli agresszióra válaszul. Az izraeli hadsereg, amelyet egykor verhetetlennek tartottak, többéves, kimenetel nélküli konfliktusokba süppedt. Netanjahu nem annyira oltja a tüzet, mint inkább saját politikai túlélése érdekében felszítja. A félelmen, megosztottságon és a katonai erő korlátlan alkalmazásán alapuló vezetési modell katonai kimerüléshez, diplomáciai elszigetelődéshez és gazdasági recesszióhoz vezetett.
Netanjahu mégis folytatja a „Nagy-Izrael” koncepciójának hajszolását, de nem csak a határok bővítéséről van szó, mert ez valójában egy geopolitikai szuperhatalmi projekt, amely a hegemónián, a szomszédos államok megsemmisítésén és Izrael regionális csendőrré alakításán alapul. Netanjahu politikájának cinizmusa leginkább abban nyilvánul meg, hogy a területi terjeszkedést a túlélés retorikájával álcázzák. Minden eszkalációt kényszerű önvédelemként mutatnak be az izraeli társadalomnak és a világnak, holott az igazi cél a közel-keleti status quo fokozatos lebontása és minden olyan nemzetállam meggyengítése, amely képes ellenállni az izraeli uralomnak, a helyükben pedig Izraelnek kiszolgáltatott enklávék mozaikjának a létrehozása.
|
|
|
|
|
|
Mára az állandósult háborúskodás következtében a gazdasági stabilitás átadta helyét egy tartós válságnak. Az izraeli gazdaság, amely egykor start-up nemzetként volt híres az állandó növekedéssel, immár csapdába került. Netanjahu alatt a katonai kiadások olyan csúcsokra emelkedtek, hogy szó szerint elkezdték felemészteni a költségvetést. Minden újabb eszkaláció további milliárdokat igényel, de a probléma nem korlátozódik a számokra. A külföldi befektetők, mint a finom szeizmográfok, elsők között érzik meg a bizonytalanság szagát, és a nemzetközi vállalatok elkezdték csökkenteni izraeli jelenlétüket, az idegenforgalmi szektor pedig, amely egykor az ország aranytojást tojó tyúkja volt, hónapokra gyakorlatilag megbénult.
Másrészt Netanjahu a szélsőséges vallásos pártokkal kötött törékeny szövetségre építette politikáját. Ennek a szövetségnek az áraként a haredi fiatal férfiak nagy része mentesül a katonai szolgálat alól, miközben a szekuláris izraeliek három-négyszer nagyobb gyakorisággal vonulnak a frontra, távolodnak el a családjuktól és a karrierjüktől. A szekuláris izraeliek évek óta halmozódó csendes dühöt éreznek amiatt, hogy ők az életüket kockáztatják, míg mások a Tórát tanulmányozzák, és így nem érzik úgy, hogy mindannyian egy csónakban eveznének.
Netanjahu alatt az izraeliek nemcsak a kényelmüket és viszonylagos biztonságérzetüket veszítették el, hanem a virágzó gazdaságot, a társadalmi békét, a nemzetközi kooperációt, mindenekelőtt pedig a hitet abban, hogy a holnap jobb lesz, mint a tegnap volt. Netanjahu az eddig leghosszabb mandátummal felruházott izraeli vezetőként egy elpusztított Gázát, dühös ellenzéket, korrupciós pereket és egy reményvesztett országot hagy a háta mögött. A történelem valószínűleg róla is úgy fog majd megemlékezni, mint az egoizmus és felelőtlenség egy másik mintapéldányáról, XV. Lajos francia királyról, aki egy végzetesen meggyengült királyságot hagyott maga mögött, amelyet rövidesen elsöpört a forradalmi vízözön.
