Kövess minket -on és -en!

Dr. Wojciech Filipowiak lengyel részég úgy gondolja, sikerült beazonosítania Jomsborg lelőhelyét – írja a Heritage Daily.

A kutatók régóta vitatkoznak azon, hogy pontosan hol feküdhetett a legendás, megerősített viking település, már ha létezett egyáltalán.

A hagyomány úgy tartja, hogy Jomsborgot a híres Kékfogú Harald alapította a 960-as években, és itt is halt meg. A települést a 11. század közepén rombolhatták le.

Filipowiak szerint a település maradványai Lengyelországban, a Balti-tengeren fekvő Wolin szigetén, az azonos nevű város közelében lehetnek.

Nem ez az első alkalom, amikor felmerül, hogy Jomsborg a közelben található. A legelfogadottabb elmélet alapján a lelőhely Odera torkolatának környékén állhatott, ebben a térségben van Wolin is.

Jomsborgot már a német régészek is nagy erővel keresték a második világháborút megelőzően, mivel a nemzetiszocialista időszakban nagy gondot fordítottak a viking múlt minél szélesebb körű feltárására. A kutatók a közelmúltban Wolin közelében nyughelyekre és elszenesedett fastruktúrákra, valamint egy 10. századi bástya megégett maradványaira bukkantak.

Filipowiak szerint a helyszínen egy erődítmény feküdhetett, amely talán éppen Jomsborg volt, igaz, ezt egyelőre nem sikerült egyértelműen bebizonyítani. Jomsborg amellett, hogy egy megerősített település volt, kereskedelmileg is kiemelt jelentőséggel bírt.

Kövess minket -on és -en!

Becslések szerint mintegy 200 ember vett részt a nemzetiszocialista felvonuláson Svédországban, amely a 17 éves skinhead, Daniel Wredström meggyilkolásának 25. évfordulóján elevenítette fel az emlékére rendezett salemi menetet.

A XX. század első felének jobboldali politikusai közül talán a legfordulatosabb életű, legindulatosabb és egyik legtehetségesebb személye Rajniss Ferenc volt, az 1935-1945 közötti időszak legismertebb újságírója, akit először a szocializmus, majd a nacionalizmus eszméje bűvölt el.

A nemzetiszocialista Németország a második világháború során több olyan fegyvertervet is kidolgozott, amik messze meghaladták a kor technológiai szintjét.

Iszonyatos dráma folyt a mai Széll Kálmán tér környékén 1945. február 11-én, amikor Budapest magyar és német védői megpróbálták áttörni a szovjet ostromgyűrűt. 

Hans Baur altábornagy évtizedeken át komolyan kötődött Adolf Hitlerhez. Ő volt a magánpilótája, de a vezérkar több más, magas rangú tisztjét is rendszeresen szállította.

A táborparancsnokság 1944 telének egyik éjszakáján riadóztatott bennünket, és összeállítva egy 70 fős csoportot, kiküldött bennünket Birzsa településre tüzifáért a láger részére. Rettenetes hideg volt, a szél is fújt.

A kanadai közszolgálati média (CBC) egy belső kormányzati jelentésre hivatkozva kongatja a vészharangot: eszerint az országban gombamód szaporodnak az úgynevezett „aktív klubok” (Active Clubs).

Az ember által használt egyik legősibb szimbólumot, a horogkeresztet a modern kori Európában a régészeti és archeológiai kutatások tették ismertté az 1880-1920-as években, és mint a jó szerencse szimbóluma terjedt el széleskörűen.

w A katolikus és nemzeti érzelmű diák, Quentin Deranque ügye, akit több mint egy héttel ezelőtt az Antifa terrorszervezethez köthető militánsok meglincseltek és meggyilkoltak továbbra is megrázza a francia társadalmat.

Miközben a világ lélegzetét visszafojtva figyeli az USA és Izrael Irán elleni háborújának most éppen „béketárgyalással” álcázott állását, a közel-keleti terrorállam Libanont bombázza, ráadásul az „Örök sötétség” (sic!) hadműveleti név alatt.

Az athéni fellebbviteli bíróság szerdai jogerős ítéletében bűnszervezetnek nyilvánította a nemzetiszocialista gyökerű Arany Hajnal pártot, és helybenhagyta az öt és fél évvel ezelőtti elsőfokú ítéletet, amely 42 tagjukat bűnösnek találta.

A melbourne-i nemzetiszocialista Jacob Hersant elmondta: örül, hogy visszanyerte szabadságát, miután letöltötte egyhónapos börtönbüntetését „tiltott náci tisztelgés nyilvános bemutatása” miatt.

Az Antifa vállalta magára a felelősséget az AfD hamburgi frakcióvezetőjének az autója elleni támadásért.

Mára a fehér világ elfogadta azt az állítást, hogy „Afrika az emberiség bölcsője”, tehát lényegében „mindenki afrikai”. Egy új mitológia van kialakulóban, amelynek nevében az afrikaiak egész Eurázsiát maguknak követelhetik.

1944. december 25-én a főváros körül bezárult a szovjet csapatok gyűrűje. A bekerítés váratlanul érte a védőket. A pesti oldalon a helyzet jobb volt abból a szempontból, hogy itt már részben elkészült védelmi létesítményekre támaszkodhattak a csapatok.