Kövess minket -on és -en!

Egy békésen folydogáló kis patak az alaszkai Aleut-szigeteken 80 éven át hivatalosan a „Nazi Creek” nevet viselte – egészen máig.

Egy helyi antirasszista kampánya nyomán és az anchorage-i zsinagóga támogatásával az alaszkai patakot átkeresztelték.

Az egy mérföld hosszú patak, amely egy nagyrészt lakatlan szigeten található, a második világháború alatt kapta a nevét, miután az amerikaiak visszafoglalták Kiska-szigetet a japán hadseregtől, amely alig több mint egy évig tartotta megszállás alatt a szigetet.

Az Alaska Place Names (Alaszka helynevei) szótár szerint a nevet az Egyesült Államok Légiereje adta a pataknak, és 1953-ban jelent meg először a hadsereg egy térképen. A New York Times szerint azért ezt a nevet választották, mert illeszkedett az amerikai hadsereg térképein a területre húzott rácsháló „N” négyzetéhez.

A patak nevének megváltoztatásáért indított kampány közel két éve kezdődött, amikor Michael Livingston, egykori rendőrkapitány és az alaszkai Qawalangin törzs tagja felfedezte a név létezését.

„Apám a második világháborúban az amerikai hadseregben szolgált, amelyben nagyon sokan életüket vesztették a nácik miatt – különösen a zsidók, de az aleut nép is” – mondta Livingston a SFGate-nek. „Tudtam, hogy ez nem maradhat így, tenni kell valamit.” Azt nem részletezte, hogy szerinte miért haltak meg különösen sokan a zsidók az amerikai hadseregben.

Amikor az Egyesült Államok Földrajzi Nevek Bizottsága 17–0 arányban hivatalosan átnevezte, a Nazi Creek volt az egyetlen olyan földrajzi név az Egyesült Államokban, amelyben szerepelt a „náci” szó.

A patak új neve Kaxchim Chiĝanaa lett, amely a helyi Unangax̂ nép nyelvén, az Unangam Tunuu-n azt jelenti: „Zúza-patak”, vagy „a Zúza-szigethez tartozó patak vagy folyó”.

A szavazáson a bizottság arról is döntött, hogy a közeli „Nip Hill” nevű dombot – amelynek neve japánellenes utalást hordoz – szintén átnevezik „Zúza-domb”-ra.

A névváltoztatásokat helyi őslakos törzsek és szervezetek, valamint az anchorage-i Congregation Beth Sholom is támogatta – ez utóbbi egy zsinagóga, amelyhez mintegy 140 zsidó família tartozik, és Alaszka legnagyobb városában működik – több, mint 1200 mérföldre a korábbi Nazi Creek-től.

„Örömmel üdvözöljük a névváltoztatást!” – írta e-mailben Abram Goodstein rabbi, a Congregation Beth Sholom tagja.

A névváltoztatás egy sor második világháborús ihletésű helynév módosítását követi, amelyek az elmúlt években eltérő fogadtatásban részesültek. 2017-ben például egy kanadai város lakói úgy döntöttek, hogy nem változtatják meg a „Swastika Trail” nevű utca nevét, annak ellenére, hogy a B’nai Brith Canada nevű zsidó szupremácista szervezet online petíciót indított az átnevezés érdekében. Ezzel szemben 2023-ban a „Swastika Mountain” nevű hegyet helyi lakosok kezdeményezésére átnevezték „Mount Halo”-ra, egy indián törzsi vezető után.

Kövess minket -on és -en!

Az olasz társadalom egy jelentős része nem igazán szívleli a zsidókat. Egy friss olasz közvélemény-kutatás szerint az olasz társadalom jelentős részében jelentős mértékűre nőtt az antiszemita attitűd a zsidókkal szemben, miközben országszerte erősödnek a tiltakozások Izrael gázai népirtása miatt.

Rákosi néhány bőrönddel, felesége és orvosa társaságában utazott a Szovjetunióba. Abban reménykedett, hogy néhány hét, esetleg néhány hónap múlva visszatérhet Magyarországra, de végül a Szovjetunióban érte a halál.

Szomorú és különös helyzetben jöttem rá, hogy néha a tudás is lehet előnytelen. Hadifogságom első lágere a Kraszna Szulin nevű városban volt a Szovjetunióban. A gyár hasonlított a budapesti Csepel Művekhez.

JFK meggyilkolása közvetlen hatással volt az amerikai cionista lobbira, az USA közel-keleti politikájára és Izrael militarizálódására egyaránt.

Sokasodnak a viharfelhők az amerikai gazdaság fölött. Az utóbbi időben már többször is foglalkoztam a témával, amely azonban globális fontossága miatt egyáltalán nem lerágott csont.

A The Wall Street Journal szerint az Egyesült Államok azt szeretné, ha Kína leállítaná vagy legalábbis csökkentené az orosz olaj vásárlását. Azt gondoltam magamban, hogy ez egy téves kérés. Miért okoznának a kínaiak önmaguknak kárt, hogy a fő ellenségüknek kedvezzenek?

Manapság Európát alapjában véve két erő fenyegeti, az egyik kívülről, a másik belülről. Az egyik strukturális, a másik pusztán reakciós: egyrészt az Amerika-központú neoliberális kozmopolitizmus, amelyet Davosban a Wall Street-i finánctőke képvisel Larry Finkkel, a BlackRock főnökével az élén, másrészt az európai szeparatista-szuverenista „ötödik hadoszlop”, amely ugyanennek a hatalomnak udvarol áldás reményében.

Egy aktív életmód- és önvédelmihálózat az edzés és testvériség szellemében ismerteti meg az amerikai tinédzsereket a nemzetiszocialista, fajvédő ideológiával. 

Olaszország a zsidó-liberális történészek ítélete szerint mind a mai napig „nem nézett szembe” az 1922-tól 1943-ig tartó időszakkal.

Diszkréten szállították le a nyomozók Ulain Ferencet a Bécs felé tartó gyorsvonatról. Bár a nemzetgyűlési képviselő és ügyvéd meghallgatása és társainak elfogása minden paláver nélkül történt meg, az ügy mégis nagyot robbant.

Egy friss YouGov európai közvélemény-kutatás szerint az európaiak (hat európai nemzet) nagy többsége immár ellenszenvet érez Trump Amerikájával szemben (a franciák 62, az olaszok 63, a britek 64, a spanyolok 66, a németek 72, a dánok 84 százaléka).

Egy újabb borzalmas antiszemita merénylet adott alkalmat rettegésre a hivatásos rettegőknek. Az egyik londoni kávéházban olyan cappuccinót szolgáltak fel egy zsidó párnak, amelyen a tejhabot, horribile dictu, kakaóhorogkereszt díszítette. Az esetből világhír lett. Ez nem vicc, bármilyen viccesen is hangzik.

A kanadai közszolgálati média (CBC) egy belső kormányzati jelentésre hivatkozva kongatja a vészharangot: eszerint az országban gombamód szaporodnak az úgynevezett „aktív klubok” (Active Clubs).

Az 1945 kora tavaszán elindított Tavaszi ébredés kódnevű hadműveletnek, a második világháború utolsó nagy német offenzívájának – amellyel a Führer kísérletet tett a Vörös Hadsereg visszaszorítására, és a létfontosságú zalai olajmezők biztosítására –, a Dunántúl volt a terepe.

A Waffen-SS gyalogsági harcászata (a szárazföldi haderő elődjétől némileg eltérően) elsősorban az első világháborús német rohamcsapatok tapasztalatai alapján alakult ki.