Kövess minket 
-on és 
-en!
Egy kicsit furcsa lehet elsőnek, hogy a négerek szolgáltak volna a rabszolgatartó államok hadseregében. Pedig megtörtént, ám ezt nem szokták megemlíteni az Amerikai Konföderációs Államokkal kapcsolatban.
A történetet egy Anthony Hervey nevű néger férfival kell kezdeni. Az oxfordi illetőségű Hervey az elmúlt években azzal keltett figyelmet, hogy a zászló megváltoztatására irányuló erőfeszítéseket ellenezte. Saját bevallása szerint “lázadó” katonai viseletet öltött magára, hogy ezzel tisztelegjen azon négerek előtt, akik a polgárháború idején a konföderációs hadseregben szolgáltak. Gyakran látták, hogy konföderációs egyenruhát visel, és az Oxford téren a “rebellis” zászlót lobogtatja. „Ez nem rasszizmus. Ez az örökségem”, fogalmazta meg Hervey. Anthony Herveyt jól ismerték, mint városában a konföderációs zászló olyan néger támogatóját, aki véleményének a nyilvánosság előtt hangot adott. 2006-ban az oxfordi férfi könyvet is írt „Miért lengetem a konföderációs zászlót? Írta egy fekete ember” címmel, amelyben az érvrendszerét fejti ki. A könyv hátoldalán a következő ismertető olvasható: A kongresszusnak nem szabad olyan törvényt alkotnia, amely tiszteletben tart egy vallást vagy azt alapít, megtiltja annak szabad gyakorlását; vagy korlátozza a szólás vagy a sajtó szabadságát; vagy az emberek békés gyülekezésének jogát, és azt, hogy a kormányhoz forduljanak panaszaik orvoslására. Ezt a könyvet nyers őszintesége teszi veszélyessé. Hervey fellebbenti a fátylat a néger dekadenciáról, és ugyanakkor lemezteleníti a mai Amerika hazugságait és politikai korrektségét. Hervey azt írja, „Bemutatom, hogy a polgárháborút nem a rabszolgaság miatt vívták, és hogy Amerikában fajom pusztulásának az oka nem a fehér ember, hanem saját magunk. Ebben a könyvben azt mutatom be, hogy Amerikában a feketék miként menekültek el a fizikai megkötöttségtől egy annál sokkal rosszabbhoz, a mentális megkötöttséghez.” Anthony Hervey 49 évesen halt meg egy autóbalesetben 2015-ben.
De lássuk a tényeket, mégis milyen négerek előtt tisztelgett Hervey, akik a polgárháború idején a konföderációs hadseregben szolgáltak. A négerek meghatározó szerepet játszottak az 1861 és 1865 közötti háborús erőfeszítésekben, de ez nem jelenti azt hogy katonaként szolgáltak a háborúban. A konföderáció kormánya a négereket széles körű tevékenységekre használta fel, hogy segítsen ellensúlyozni jelentős hátrányaikat munkaerővel és haditechnikai eszközökkel. A déli kormány rabszolgák tízezreit győzte meg, gyakran tulajdonosainak akaratával ellentétben, hogy segítsenek a földmunkákban Richmond, Petersburg és Atlanta városai körül. A rabszolgákat vasútvonalak építéséhez és javításához, valamint vasöntödék és más háborús anyagokat előállító gyárak munkásaivá is beosztották. Ily módon mintegy 10.000 szabad és rabszolgaság alatt álló néger férfi szolgált a konföderációs seregekben 1861 és 1865 között.
A hadseregben kovácsként, szakácsként és zenészként dolgoztak. Ezeknek a férfiaknak a túlnyomó többsége rabszolgaként szolgált a konföderáció háborús erőfeszítéseiben, és nem katonaként.
Andrew Chandler és Silas egymás mellett
Az emberi erőforrások ezen nagymértékű mozgósításával ellentétben a rabszolgatartó osztály szövetségi tisztjei gyakran hozták otthonról saját rabszolgáikat, hogy „testszolgákként” vagy „szolgákként” szolgálják őket, akiket „tábori szolgáknak” neveztek (ez jogi státusz volt). A gazdáik azt feltételezték, hogy rabszolgáik hűek hozzájuk és a konföderációs ügyhöz, ami látható leveleikben és naplóikban, valamint az egyenruhás rabszolgákkal készített fényképeken. Egy példát kiemelve: 1861 nyarán Andrew Chandler a rabszolgájával, Silasszal elhagyta a Mississippiből származó West Pointot, hogy csatlakozzon a 44. Mississippi gyalogsághoz. Útközben ketten fotózkodtak, ami mind a mai napig ellentmondásos. Silas egyike volt a tízezer rabszolgának, akiket a konföderáció háborús erőfeszítéseinek támogatására mozgósítottak. Jelenléte nemcsak a háborús erőfeszítéseknek tett jót, hanem megnyugtatta az olyan rabszolgatartókat, mint Andrew, hogy mindkettőjüknek ugyanaz a célja, a konföderációs függetlenség. Bár nagyon valószínű, hogy néhány tábori rabszolga szemtanúja volt a csatatérnek, sőt, még egy puskát is felvett és egy jenkire lőtt, hogy megvédje gazdáját, de az uniósok soha nem említették ezeket az embereket „katonának” a háború alatt. Ez nem azt jelenti, hogy egyetlen néger ember sem lőtt fegyverrel a konföderációért.
Pontosabban: a „Lázadás háborújának hivatalos nyilvántartásaiban” a katonai nyilvántartások mindkét oldaláról, amely több mint 50 kötetből és több mint 50 000 oldalból áll, összesen hét uniós szemtanú jelentése van a néger konföderációs „katonákról”. E jelentések közül három megemlíti az uniós katonákkal lövöldöző néger férfiakat, egy jelentés megemlít egy maroknyi fegyveres néger embert néhány déli fehér katonával együtt, a másik három jelentés fegyvertelen néger munkásokat említ. Nincs nyilvántartás arról, hogy az uniós katonák teljesen néger csapatvonalat vagy bármi hasonlót találtak volna meg. Ugyanebben a hivatalos nyilvántartásban egyetlen konföderációs forrás sem utal arra, hogy néger katonái vannak a parancsnokság alatt, vagy az egységében, bár a néger munkásokra való utalások gyakoriak.
|
|
|
|
|
|
A néger harci egységek hiányát tovább jelzi a Konföderáció Kongresszusában a négerek besorozásának kérdéséről folytatott viták feljegyzése. Az elképzelést többször elutasították, amíg 1865. március 13-án a Konföderációs Kongresszus elfogadott egy törvényt, amely engedélyezi a néger férfiakmak katonaként való szolgálatot. Viszont ez a törvény nem értelmezi külön a négerek jogi státuszának megváltoztatását, azaz hogy a néger katonák továbbra is nem rabszolgák lennének. Az aktív harcok kevesebb, mint három héttel a törvény elfogadása után fejeződtek be, és nincs bizonyíték arra, hogy a törvény eredményeként bármely néger fegyveres egység bekerült volna a Konföderáció hadseregébe. Bármi is történt, a fekete harci szolgálatot a háború alatt a Konföderáció kormánya soha nem szankcionálta.
Helyes a 19. századi néger amerikaiak összetett életét tanulmányozni, felfedezni és tényeket megosztani. Viszont helytelen túlozni, homályosítani és figyelmen kívül hagyni ezeket a tényeket annak érdekében, hogy megfeleljen a 21. századi véleményeknek.
