Kövess minket -on és -en!

Egy héttel ezelőtt Lyonban antifasiszták csoportosan halálra rugdostak egy 23 éves hazafias diákot, Quentin Deranque-t.

A francia hatóságok az elmúlt napokban kilenc embert tartóztattak le, akiket azzal gyanúsítanak, hogy részt vettek Quentin brutális bántalmazásában. Közülük kettőt azzal gyanúsítanak, hogy segítettek az elkövetőknek a bujkálásban és a bizonyítékok eltüntetésében.

Thierry Dran ügyész szerint legalább hatan rúgták és ütötték Deranquest. A boncolás szerint súlyos koponya- és agysérüléseket szenvedett.

A letartóztatottak kapcsolatban álltak a betiltott szélsőbaloldali szervezettel, az antifasiszta Fiatal Gárdával (La Jeune Garde antifasciste), sőt a szálak egészen a Nemzetgyűlésig érnek.

A letartóztatottak között van Jacques-Elie Favrot, aki Raphaël Arnault-nak, a szélsőbaloldali LFI (La France insoumise - Lázadó Franciaország) párt nemzetgyűlési képviselőjének az asszisztense. A hatóságok szerint Favrot maga is részt vett a támadásban.

Letartóztatták Robin Chalendard-et is, aki szintén Arnault parlamenti asszisztense. Őt azzal gyanúsítják, hogy logisztikai támogatást biztosított az elkövetőknek.

Szintén bilincs kattant Adrian Besseyre kezén. Besseyre a La Jeune Garde Lyon aktív tagja, 2001-ben született, és Raphaël Arnault-nak köszönhetően nemzetgyűlési gyakornok volt.

Rendőrkézen van Lelio Le Besson is. Le Besson a Jeune Garde Lyon biztonsági csapatának tagja, és jelenleg a „Génération antifasciste” (Antifasiszta Generáció) aktív tagja, amely a Jeune Garde utódja volt.

Szintén letartóztattak egy Dimitry Vanheule nevű férfit is.

Arnault az alapítója a Fiatal Gárdának, valamint a vezetője is volt annak 2025-ös betiltásáig. A hatóságok amiatt számolták fel hivatalosan a Fiatal Gárdát, mert erőszakra hajlamosnak vélték, s Arnault is nemzetbiztonsági megfigyelési listán volt mint potenciálisan veszélyes személy.

2022-ben Arnault-ot egy, a múlthetihez kísértetiesen hasonló ügy miatt vették eljárás alá. Akkor egy hat fős csoport tagjaként megtámadott egy 18 éves identitárius fiatalt. Miután körbefogták, Arnault arra utasította a fiatalt, hogy vetkőzzön le, hogy ellenőrizhesse, hogy vannak-e "politikailag motivált" tetoválásai, illetve feloldva adja át nekik a telefonját. Miután a megtámadott fiatal erre nem volt hajlandó, az antifabrigád földre vitte és összeverte. Arnault az eset után mindösszesen 4 hónapot kapott, ráadásul felfüggesztve.

Arnault pártja, az LFI az Európai Parlamentben a The Left - A baloldal nevű szélsőbaloldali formáció tagja. Szintén ebben a frakcióban ül a másik antifa terrorista, Ilaria Salis.

Sébastien Lecornu miniszterelnök arra kérte a radikális baloldalt, hogy „tisztítsák meg soraikat”, François Hollande volt szocialista elnök pedig azt mondta, hogy a jövőben lehetetlen szövetségre lépni az LFI-vel.

Biztosan emlékszünk rá, hogy Charlie Kirk halálát követően tömegesen határolódtak el a gyilkosságtól az antifasiszták. Nem? Mivel nem volt ilyen, ellenben ünnepelték a jobboldali influenszer halálát. Nem meglepő, hogy most is hasonlóan cselekednek a vörös véglények.

Párizsban két férfi a Quentin emlékére készült plakátokat szaggatta éppen, amikor filmre vette őket egy diák. A kamerák előtt az egyikük kijelentette, hogy támogatja Quentin halálát. A két antifasiszta üldözni kezdte a fiút, aki egy kebabos mosdójában keresett menedéket, és felhívta a rendőrséget, hogy segítséget kérjen, de a kérést elutasították. A diák elmondta, hogy személyes adatait is kiszivárogtatták a közösségi médiában, és fenyegető telefonhívásokat kapott. A fiú úgy véli, hogy jobboldali beállítottsága miatt tagadták meg a rendőrök a segítséget tőle.

A véglényeket Quentin emléke is zavarja:

Mindeközben az LFI elnöke, Jean-Luc Mélenchon kijelentette, hogy pártjának semmi köze nincs se közvetlen, se közvetve a gyilkossághoz. Mondta ezt úgy, hogy jelenleg három személy is letartóztatásban van, aki a párthoz kötődik.

Közben tegnap reggel az LFI országos székházát kiürítették, mivel e-mailben bombatámadással fenyegették meg a szélsőbaloldali párt épületét. A nyomozók semmit nem találtak a helyszínen.

A meggyilkolt Quentin Deranque halála miatt több magyar nemzeti szervezet is kifejezte együttérzését a francia hazafiak irányába.

Arra már a Nacionalista Zóna hívja fel a figyelmet, hogy kvázi analógia figyelhető meg Raphaël Arnault, az általa alapított Fiatal Gárda és az őt a Nemzetgyűlésbe juttató LFI; valamint Jámbor András, az általa alapított Szikra Mozgalom és az őt a parlamentbe juttató Párbeszéd/Zöldek között.

A Nacionalista Zóna jogosan veti fel, hogy továbbra sincs magyar gyanúsítottja a 2023-as budapesti támadásoknak, holott az egyik megtámadott egyértelműen kijelentette, hogy a támadás előtt egy magyarul tökéletesen tudó nő "monitoringozta". Logikus a következtetés: ahogy Franciaországban, úgy Magyarországon is releváns szál lehet, hogy egy parlamenti képviselő biztosít anyagi, jogi és "erkölcsi" védelmet a szélsőbaloldali terroristáknak.

Kövess minket -on és -en!

Egy újabb borzalmas antiszemita merénylet adott alkalmat rettegésre a hivatásos rettegőknek. Az egyik londoni kávéházban olyan cappuccinót szolgáltak fel egy zsidó párnak, amelyen a tejhabot, horribile dictu, kakaóhorogkereszt díszítette. Az esetből világhír lett. Ez nem vicc, bármilyen viccesen is hangzik.

A Kitörés túra és az utcai aktivizmus mellett az utóbbi években felépült a Becsület Napjának harmadik oszlopa. Ez a Körbezárt Idealizmus Konferencia, amely a kultúra felől ad erős támasztékot a magyar történelem legüldözöttebb megemlékezésének.

Kommandósok gyűrűjében lépett ismételten a Fővárosi Törvényszék termébe Maja Trux hétfőn. Egy tanút hallgatott meg a bíróság, és videófelvételeket ismertettek az antifa támadások ügyében.

A müncheni felsőbíróság súlyos testi sértés miatt 5 év börtönbüntetésre ítélte Hanna S.-t, akit azzal gyanúsítottak, hogy társaival 2023-ban, a Kitörés Emléknapon Budapesten „szélsőjobboldalinak tartott” embereket vertek össze.

„Reggel még ágyban voltam és a »TWIST OLIVÉR«-t olvastam, mikor átjött Jancsi. Felkeltem, és Jancsi azt mondta, hogy ma is tegyünk egy sétát. Én beleegyeztem.

A német hatóságok letartóztattak egy férfit, akit azzal vádolnak, hogy saját vérével horogkereszteket festett épületekre, valamint csaknem 50 járműre a hesseni Hanau városában.

Dr. Csia Sándor 1894. február 4-én született Hegybányán, Háromszék vármegyében. Apja Csia Ignác, anyja Bajai Henriette.

Az 1980-as, 90-es évek voltak a futballmezek aranykorszaka, amikor a könnyű poliészterből készült trikók leváltották a kevésbé szellőző és nehéz pamutmezeket.

Görögország legfelsőbb választási bírósága kizárta a parlamentből a Spártaiak párt három képviselőjét, arra hivatkozva, hogy megtévesztették a választókat a 2023-as választásokon – jelentette az ERT görög közszolgálati televízió igazságügyi forrásokra hivatkozva.

Bíróság elé áll a német radikális baloldali Antifa Ost csoport hét feltételezett tagja. A német ügyészek szerint a csoport 2018 és 2023 között Németországban és Magyarországon hajtott végre terrorista akciókat.

Az 1945 novemberében kezdődő nürnbergi koncepciós perben a Nagy-Britannia, Franciaország, a Szovjetunió és az Egyesült Államok által létrehozott Nemzetközi Katonai Törvényszék a legyőzött nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom 24 prominens katonai, politikai és gazdasági vezetőjének egyoldalú felelősségét állapította meg a második világháború bűneiben.

Amerikában a Goldman Sachs korábbi vezérigazgatója egy 2008-as típusú válság szagát érzi. Lloyd Blankfein, aki 2006 és 2018 között vezette a bankot, megkongatta a vészharangot a 3 billió dolláros amerikai magánhitelpiacon. 

1933 az egykori Szovjetunió történelmének talán legsötétebb éve volt (pedig elég erős a mezőny ebben a versenyben).

A hatóságok szerint a szélsőjobboldali „Letzte Verteidigungswelle” (Utolsó Védelmi Hullám) csoport célja Németország demokratikus rendszerének összeomlasztása.

JFK meggyilkolása közvetlen hatással volt az amerikai cionista lobbira, az USA közel-keleti politikájára és Izrael militarizálódására egyaránt.