Kövess minket -on és -en!

A német szövetségi ügyészség közölte, hogy a kelet-németországi Szászországban és Lengyelországban őrizetbe vették egy „szélsőjobboldali terrorszervezet” nyolc feltételezett tagját.

Mintegy 20 ingatlanban házkutatást is tartottak – közölték a hatóságok. Az üggyel összefüggésben Ausztriában is folytak házkutatások.

Az ügyészség azzal gyanúsítja a vádlottakat, hogy a Szász Szakadárok nevű belföldi „terrorszervezethez” tartoznak, amely szerintük legkésőbb 2020 novemberében alakult meg.

„Ez egy 15-20 főből álló militáns csoport, amelynek ideológiáját rasszista, antiszemita és részben apokaliptikus eszmék jellemzik” – derült ki az ügyészség közleményből.

Nyolc embert vettek őrizetbe, köztük kiskorúakat is. Az ügyészség szerint a szervezet tagjainak meggyőződése, hogy Németország az összeomlás szélén áll, és elutasítják a liberális demokratikus berendezkedést. A csoport a pontosabban meg nem határozott X napon át akarta venni a hatalmat Szászországban, hogy nemzetiszocialista kormányzati és társadalmi struktúrákat alakítson ki - tudatta a vádhatóság. „Szükség esetén a nemkívánatos csoportokat etnikai tisztogatás révén távolították volna el” – közölte az ügyészség.

A szervezet vezetőjét Lengyelországban fogták el. A műveletben mintegy 450 rendőr vett részt. A hatóságok szerint a szervezet az elmúlt években folyamatosan készült az erőszakos hatalomátvételre, harci kiképzéseken vett részt, katonai felszereléseket szerzett be, és lőfegyverek használatát is gyakorolta.

Kövess minket -on és -en!

Ki árja, félvér, nem-árja – a félvérek és nem-árják jogállása – a nem-árják állampolgársága, házassága, hivatalviselése – a harctéri szolgálatból eredő kiváltságok, ésatöbbi.

1915. június 23-án kezdődött az a több mint két évig elhúzódó összecsapás-sorozat az észak-olaszországi Isonzó folyó mentén, amelyben az első világháborúban elesett több mint ötszázezer magyar katona mintegy fele lelte halálát.

Hunyadi János és Újlaki Miklós erdélyi vajdák egyesült serege 1442. március 25-én győzték le az Erdélyre törő Mezid béget Szebennél. A diadal az egyik első volt Hunyadi török elleni sikereinek sorában, amelyek messze földön híressé tették a tehetséges hadvezért.

Egy vajdahunyadi férfit 24 órára őrizetbe vettek, mert „erőszakra, gyűlöletre és diszkriminációra uszítás” bűncselekményének elkövetésével gyanúsítják, miután „szélsőséges” tartalmú anyagokat tett közzé a közösségi médiában.

Bűnösnek vallotta magát a glasgow-i Legfelsőbb Bíróságon az a nemzetiszocialista, Hitler által inspirált skóciai tinédzser, aki egy mecsetben tervezett mészárlást, és ennek érdekében úgy tett, mintha áttért volna az iszlámra, hogy bejuthasson oda, írja a Sky News. 

Adolf Hitler kultusza és a nemzetiszocialista korszellem számos neves német és külföldi állampolgár lelkét megihlették az 1930-as, ’40-es években, köztük több olyan ismert hírességét, akikről legtöbben ma már nem is gyanítanák, hogy rajongással tekintettek a Führerre.

A mai Németország nemzeti szocialista szellemben fölnevelkedett fiataljai talán el sem tudják képzelni azt a világot és azokat az állapotokat, amelyek abban az időben uralkodtak, amikor tort ült a német birodalomban a weimari szellem.

A német rendőrség összehangolt akcióban csapott le Brémában öt német nemzetiszocialistára. A házkutatások során egy puskát, több pisztolyt, késeket, machetéket, valamint nagy mennyiségű propagandanyagot foglaltak le.

Az elmúlt napokban a Budapestet megjárt izraeli turisták lefényképeztek egy horogkeresztes „náci zászlót” a Belvárosban, majd a figyelemfelhívás szándékával posztolták a közösségi médiákban, illetve beküldték egyes portálok szerkesztőségébe.

A történészek által Göringnek tulajdonított alábbi levél először az angliai „The Independent Nationalist”-ban jelent meg.

A Tiszamenti falucskában – Tiszaeszláron – egy Solymosi nevű parasztasszony kékítőért küldötte Eszter nevű 14 éves leányát. A kis Solymosi Eszter azonban sohasem tért vissza.

A Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség (KABSZ) a keleti front veteránjainak összefogására 1943-ban (más adatok szerint már 1942-ben) alakult meg. Elsődleges célja az volt, hogy ellensúlyozza a hivatalosan is működő Tűzharcos Szövetséget, s megakadályozza Magyarország háborúból való kiugrását.

„Ha nincs intervenció, akkor nem éltem volna túl. Ezt soha nem fogom elfelejteni. Ha nincs január 7-e, akkor ez a jelen sem létezne” – Chum Mey, a rettegett vörös khmerek által működtetett egyik kambodzsai börtöntábor túlélője.

A spanyol rendőrség és az Europol közös akcióban csapott le a Bázis nevű, „terrorszervezetként” emlegetett nemzetiszocialista aktivistacsoport feltételezett tagjaira, három embert letartóztattak – írja közleményében az Europol.

Churchill már egy 1941. október 25-i beszédében a háború egyik céljaként jelölte meg az ellenség politikai és társadalmi elitje körében végzett tömeges kivégzéseket.