Kövess minket -on és -en!

Még nyugat-európai mércével mérve is brutális, és szomorú események zajlottak le a franciaországi Lyonban múlt hét csütörtökön.

A tragédia előtt ebben a városban tartott előadást Rima Hassan EP-képviselő, aki a szélsőbaloldali Engedetlen Franciaország formációban politizál, viszont antiszemita nézeteket vall, és elítélte Izrael terrorgépezetének gázai népirtását, illetve támogatja a Hamász harcát is a terrorállam ellen, amiért egyébként eljárást is indítottak ellene a filoszemita hatóságok.

Az előadás helyszíne elé demonstrációt hirdetett a Collectif Némésis identitárius-feminista szervezet, amely első hallásra ugyan furcsa kettősséget rejthet, ám ez a mozgalom elveti a baloldali feminizmust, a nővédelmet pedig a bevándorlók által elkövetett zaklatásokból vezeti le.

Az identitárius-feminista nőakivisták biztonságára férfi mozgalmár-társaik ügyeltek, a beszámolók szerint ekkor történtek a tömeges szóváltások, atrocitások, hozzávetőlegesen 50 fő között, ami azért nem kis szám egy ilyen kicsi demonstráción, többen meg is sérültek.

A matematika szakos egyetemista, katolikus Quentin is a nőaktivistákat védelmező férfiak között volt, a tömeges atrocitásokat követően támadták meg őt és két társát egy szűkebb utcában. A támadók maszkos antifasiszták voltak, a Jeune Garde szervezetéhez tartoznak.

Quentint elgáncsolták, elesett, aminek következtében be is ütötte a fejét, majd elájult, de ettől függetlenül tovább rugdosták. Súlyos fejsérüléseket szenvedett, de ekkor még felállt és elindult hazafelé, ám később ismét elájult. Kórházba szállították, ahol kiderült, hogy vérömleny került az agyába, melybe a későbbiekben bele is halt a 23 éves fiatal.

Az eset végigsöpört Franciaországon és sokan megszólaltak a haláleset kapcsán. Lyon polgármestere és a város önkormányzata elítélte az erőszakot, de akkora port kavart a brutális gyilkosság, hogy még Macron is részvétét nyilvánította ki, és kijelentette, hogy „a gyilkos gyűlöletnek nincs helye Franciaországban”, valamint nyugalomra és önmérsékletre szólított fel.

Részvétet nyilvánított Marion Maréchal-Le Pen, az Identité Libertés párt EP-képviselője, Jordan Bardella, a Nemzeti Tömörülés elnöke és EP-képviselője, illetve a Nemzeti Tömörülésben politizáló Marine Le Pen is. Tradicionalista katolikus körök pedig virrasztásokat, rózsafüzér imádságokat végeztek a lelki nyugalmáért.

A rendőrségi nyomozás jelenleg is folyik, ám ismerve a franciaországi állapotokat, meglehetősen kétséges, hogy a támadók elnyerik-e méltó büntetésüket. Egyelőre „vizsgálják a pontos körülményeket”.

A szebb napokat látott Nyugat-Európán sajnos egyre inkább eluralkodni látszik a káosz, miközben a civilizációnk megrontói kényelmesen, kárörvendően figyelik az eseményeket.

Kövess minket -on és -en!

A táborparancsnokság 1944 telének egyik éjszakáján riadóztatott bennünket, és összeállítva egy 70 fős csoportot, kiküldött bennünket Birzsa településre tüzifáért a láger részére. Rettenetes hideg volt, a szél is fújt.

Csúrog, Zsablya, Temerin, Mozsor, Bácsföldvár, Óbecse, Péterréve – Nagy-Magyarországhoz tartozó délvidéki települések. 1944 október végén magyar könnyel és magyar vérrel áztatott helységek: szerb partizánok által ártatlan magyarok ellen elkövetett tömeggyilkosságok színhelyei.

Manapság Európát alapjában véve két erő fenyegeti, az egyik kívülről, a másik belülről. Az egyik strukturális, a másik pusztán reakciós: egyrészt az Amerika-központú neoliberális kozmopolitizmus, amelyet Davosban a Wall Street-i finánctőke képvisel Larry Finkkel, a BlackRock főnökével az élén, másrészt az európai szeparatista-szuverenista „ötödik hadoszlop”, amely ugyanennek a hatalomnak udvarol áldás reményében.

Mint tüzér műszaki tisztet, 1944 tavaszán a honvédség tüzérségi szertárával Nyugatra telepítettek. Állomásaink: Prága mellett, németországi Naumburg an der Saale, majd a német kapituláció után már mint fogoly Remagen, Attichy, Reims és Mailly le Camp.

Az 1945 januári fogságba esésem után, többedmagammal a Volga közelében, Talicinban kötöttünk ki. A lágerben már sok száz magyar hadifogoly tartózkodott.

Az ausztrál hatóságok visszavonták egy brit férfi vízumát, miután a gyanú szerint nemzetiszocialista jelképeket terjesztett és „erőszakra uszított” a zsidókkal szemben. Ausztrália belügyminisztere megerősítette, hogy megtették az előkészületeket a férfi kiutasítására.

Amerikában a Goldman Sachs korábbi vezérigazgatója egy 2008-as típusú válság szagát érzi. Lloyd Blankfein, aki 2006 és 2018 között vezette a bankot, megkongatta a vészharangot a 3 billió dolláros amerikai magánhitelpiacon. 

Újra megméretteti magát a namíbiai regionális választásokon Adolf Hitler, aki elsősorban nem a politikai teljesítménye, hanem a neve miatt visszatérő nemzetközi hírforrás. A beszámolója szerint Hitlert öt évvel ezelőtt a szavazatok 80 százalékát szerezte meg. 

Édesapám – Kremnicsán János – is azok közé tartozott, akik már letöltötték sorkatonai szolgálatukat, amikor 1944 májusában tartalékosként behívták őket, őt az utászokhoz Tokajba. Édesanyámmal itthon kistestvérem születését vártuk.

A Szálasi-kormánynak a Sándor palota sárga termében tartott utolsó minisztertanácsai már nyomasztó légkörben folytak le. A város szélén ott állt az ellenséges, politrukoktól agyontűzdelt Vörös Hadsereg és közben fenn a Várban minisztertanácsot tartottak.

Egy észak-német kisvárosból szóló hír háborította fel a németországi zsidókat: egy flensburgi bolt kirakatában a Nagynémet Birodalom időszakát idéző felirat jelent meg. 

Bárhogy is zajlott le a magyar állam Kárpát-medencébe költözése, azaz a honfoglalásnak nevezett folyamat, annyi tény, hogy a környező nagyhatalmaknak nagyon nem tetszett.

Nemzetiszocialista párttag volt-e a saját nagyapám? Erre a kérdésre mostantól minden német választ kaphat az amerikai Nemzeti Levéltár segítségével, amely először tette közzé az interneten a NSDAP teljes fennmaradt tagnyilvántartását.

Érvényét vesztette a Hammerskins Deutschland nevű szervezet két évvel ezelőtti betiltása. A lipcsei bíróság ugyanis helyt adott több tag és regionális alcsoportnak a belügyminisztérium betiltási határozata ellen benyújtott kereseteinek - számol be a Spiegel.

Az újrafegyverkező hitleri Nagynémet Birodalomban fejlesztették ki, és olyan jól sikerült, hogy azóta globálisan mindenki ezt használja.