Kövess minket -on és -en!

Túlságosan roncsolódtak azok a kéz- és lábnélküli emberi csontvázak, amelyekre Hitler keleti fronti főhadiszállásánál, a mai Lengyelország területén leltek, így lehetetlen megállapítani az áldozatok kilétét, illetve haláluk okát.

A törvényszéki szakértők a maradványok vizsgálata során megpróbálták kideríteni az áldozatok nemét, életkorát és haláluk körülményeit, azonban a csontvázak rossz állapota miatt a vizsgálat kevés eredménnyel szolgált, így késő márciusban leállították – jelentette Daniel Brodowski, az ügyészség szóvivője.

A szakértők szerint a megtalált csontvázak legalább négy ember maradványa, három közülük középkorú férfi lehetett, a negyedik pedig egy páréves gyermek, akinek nemét nem lehetett megállapítani – folytatta Brodowski.

Korábbi jelentések szerint a maradványok között egy csecsemő csontváza is volt.

A maradványokra Hermann Göring, a Luftwaffe egykori parancsnokának villájában találtak rá még február végén a Latebra Foundation nevű amatőr archeológusokból álló csoport tagjai, akik elmondásuk szerint már évek óta engedéllyel folytattak ásatásokat a területen.

A Farkasveremként (Wolfsschanze) elhíresült búvóhely a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom elsőszámú főhadiszállása volt a keleti fronton. A komplexumot, amely nagyjából 250 hektáron terült el, a visszavonuló németek próbálták lerombolni még 1945-ben amikor hátráltak az előrenyomuló szovjet Vörös Hadsereg elől. A gierlozi erdőben található bunkerek, barakkok és egyéb épületek romjait ma turisták látogathatják.

Kövess minket -on és -en!

„Ha nincs intervenció, akkor nem éltem volna túl. Ezt soha nem fogom elfelejteni. Ha nincs január 7-e, akkor ez a jelen sem létezne” – Chum Mey, a rettegett vörös khmerek által működtetett egyik kambodzsai börtöntábor túlélője.

Az 1936-os berlini olimpián egy ismeretlen nő az őrségen áttörve Adolf Hitler székéhez rohant, és megpróbált csókot adni a Führer arcára, a vidám pillanatokat fotó- és filmfelvétel is megörökítette.

Riadó! Náciveszély! Égen-földön, éjjel-nappal, mindenhol és mindenkor. A nácik a nyugati liberális-parlamentáris kleptokráciák és a kelet-európai illiberális-autokrata kleptokráciák spájzaiban vannak.

A 2026-os év eleje jelentős fordulatot hozott az ausztrál nemzetiszocialista mozgalmak elleni fellépésben. Január közepén hivatalosan is bejelentette feloszlását a népszerű National Socialist Network (Nemzeti Szocialista Hálózat), miután a szövetségi kormány drasztikus szigorításokat vezetett be a szólásszabadság elleni törvényekben.

Egy berlini kórházban elhunyt Horst Mahler, a Vörös Hadsereg Frakció (másik nevén Baader–Meinhof-csoport) alapítója, aki később nemzetiszocialistává vált, és holokauszttagadás miatt többször elítélték – 89 éves volt.

2025 szeptember 6-án és 7-én a Norfolk megyei Great Yarmouth-ban egy fehér nacionalista zenei fesztivál megrendezését tervezték, amelyet a szervezők "Resurrection 4" néven hirdettek meg.

Nyugaton a fehér tömegek az etnomazochizmus (Guillaume Faye) és az önpusztítás között ingadoznak, és ez a magatartás felelőtlen toleranciában nyilvánul meg minden iránt, ami valójában pusztítja a társadalmukat.

Kommandósok gyűrűjében lépett ismételten a Fővárosi Törvényszék termébe Maja Trux hétfőn. Egy tanút hallgatott meg a bíróság, és videófelvételeket ismertettek az antifa támadások ügyében.

A „White Australia” (Fehér Ausztrália) nevű csoportot betiltották az anyaországban olyan gyűlöletbeszéd-ellenes gumijogszabályok alapján, amelyek bűncselekménnyé nyilvánítják a szervezettel való pusztán gondolati vagy szervezeti társulást.

Terrorszervezetté nyilvánította az Antifa mozgalmat Donald Trump. Az amerikai elnök a közösségi oldalán jelentette be a döntést, de abból nem derül ki, mely csoportok az érintettek, mivel a szervezet nem rendelkezik központilag meghatározott struktúrával.

Magyarországot, tágabb értelemben a Kárpát-medencét a nyugati és a keleti szakirodalomban egyaránt másodlagos, esetenként mellékhadszíntérként említik. A puszta számok ezt látszanak alátámasztani.

Sven Liebichet, akit most Marla-Svenja Liebich néven tartanak nyilván, hazafias tevékenységért, hivatalosan „gyűlöletkeltésért” ítélték el, és hamarosan megkezdi börtönbüntetését. A hallei hatóság Liebichet a chemnitzi női börtönbe rendelte be.

A híres német orvos, Josef Mengele, svájci történészek szerint a második világháború után többször is az országban tartózkodhatott. Az akták ezt segíthetnek feltárni.

A Krummlauf, azaz a kanyar puska a németek kreatív ötlete egy hajlított csövű eszköz volt, amelyet egy MP-44-es puska végére rögzítettek, hogy a katonák átlőhessenek akadályokat anélkül, hogy kitették volna magukat a viszonzott tűznek.

Jogerősen bejegyezték politikai pártként az Alejandro Biondini által vezetett ultranacionalista szervezetet. Biondinit korábban többször hozták összefüggésbe nemzetiszocialista nézetekkel.