Kövess minket -on és -en!

Vélhetően hazafias aktivisták a kommunizmust a zsidósággal azonosító matricát ragasztottak az érdi vasútállomás egyik padjára. A címkén a következő felhívás olvasható: „Küzdj a zsidó zsarnokság ellen! Harcolj a népedért!”

Az aktivizmusról egy filoszemita bejelentő értesítette a zsidó szupremácista Tett és Védelem Alapítványt. A TEV jelezte az esetet az érdi vasútállomás vezetőségének, és követelte az „antiszemita” matrica eltávolítását.

Egy korábbi akció után hasonló látvány fogadta áprilisban az 1-es villamos vonalán utazó budapestieket is, akik a Hengermalom út / Szerémi út megállóban várakoztak: a kép tanúsága szerint ugyanis a megálló egyik falára ismeretlen hazafiak egy LMBTQ-színű kígyó és SS-katona harcát ábrázoló matricát ragasztottak.

Az úgynevezett "önkényuralmi jelképek" használata a hatályos magyar jog szerint bűncselekménynek minősül, ám az elmúlt évek tapasztalatai alapján a kommunista jelképekért jellemzően nem szabnak ki büntetéseket, különösen, ha azokat szélsőbaloldaliak használják, pedig számos alkalommal feljelentést is történt ilyen ügyekben. Pedig a Büntető törvénykönyv szerint „Aki horogkeresztet, SS-jelvényt, nyilaskeresztet, sarló-kalapácsot, ötágú vöröscsillagot vagy ezeket ábrázoló jelképet a köznyugalom megzavarására alkalmas – különösen az önkényuralmi rendszerek áldozatainak emberi méltóságát vagy kegyeleti jogát sértő – módon

a) terjeszt,
b) nagy nyilvánosság előtt használ, vagy
c) közszemlére tesz,
ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt elzárással büntetendő.”

Érdekes lesz megfigyelni, hogyha vélhetően jobboldalaiak használják fel a kommunista jelképeket, akkor megindítja-e az eljárást a rendőrség.

Kövess minket -on és -en!

Spanyol falangisták tartották gyűlésüket október 12-én Vitoria-Gasteiz városában, amikor antifasiszták támadtak rájuk. A Falange Española de las JONS által szervezett Spanyolság Napja (Día de la Hispanidad) rendezvényt a baszk rendőrség biztosította, azonban a megjelent baszk antifasiszta ellentüntetők könnyen áttörtek a csekély rendőri erőkön.

Az ember által használt egyik legősibb szimbólumot, a horogkeresztet a modern kori Európában a régészeti és archeológiai kutatások tették ismertté az 1880-1920-as években, és mint a jó szerencse szimbóluma terjedt el széleskörűen.

1933 az egykori Szovjetunió történelmének talán legsötétebb éve volt (pedig elég erős a mezőny ebben a versenyben).

Az újrafegyverkező hitleri Nagynémet Birodalomban fejlesztették ki, és olyan jól sikerült, hogy azóta globálisan mindenki ezt használja.

Miközben a Wehrmacht katonái a rommá lőtt Berlin utcáin elszánt és hősies küzdelmet folytattak a Vörös Hadsereggel, 8,5 méterrel a Birodalmi Kancellária kertje alatt, egy türelmes asszony álmai a beteljesülés előtt álltak.

Churchill már egy 1941. október 25-i beszédében a háború egyik céljaként jelölte meg az ellenség politikai és társadalmi elitje körében végzett tömeges kivégzéseket.

Diszkréten szállították le a nyomozók Ulain Ferencet a Bécs felé tartó gyorsvonatról. Bár a nemzetgyűlési képviselő és ügyvéd meghallgatása és társainak elfogása minden paláver nélkül történt meg, az ügy mégis nagyot robbant.

A nemzetiszocialista vezérkar tagjai között nem kevés zseni akadt, de közülük is magasan kiemelkedett Albert Speer, a Nagynémet Birodalom főépítésze és későbbi fegyverkezési minisztere.

Mind a mai napig széles körben elfogadott az a téves nézet, miszerint a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom 1941. június 22-én egy meglepett, katonailag felkészületlen Szovjetuniót támadott meg, amelynek Németországgal szemben semmiféle agresszív szándéka nem volt.

Donald Trump a 2024-es választási kampánya során rendszeresen megígérte, hogy a titkosítás alól feloldja és nyilvánosságra hozza a kormány összes Epstein-aktáját, amit republikánus és konzervatív bázisa lelkesen támogatott.

Donald Trump külpolitikai hiperaktivitása nemcsak az egyre jobban a körmére égő Epstein-ügyről való figyelemelterelést szolgálja, hanem az amerikai gazdaság és a dollár mind súlyosabb gyengélkedését is jótékony homályban tartja.

Az erfurti rendőrség keresi azt az antiszemita aktivistát, aki egy 24 éves zsidó férfit bántalmazott a villamoson, miután észrevette, hogy Dávid-csillagos nyakláncot visel. A hatóságok az esetet „politikailag motivált gyűlölet-bűncselekményként” vizsgálják.

Joszif Visszarionovics Sztálin (1878-1953) kegyetlen diktátorként a világtörténelem egyik leghírhedtebb vezetője volt, aki személyi kultuszt épített ki maga körül, és milliókat küldött Gulag kényszermunkatáborokba.

Az öt darab, Adolf Hitler német birodalmi vezér nevéhez köthető régi levelezőlap nem jutott el Németországba, miután a tulajdonost feltartóztatták.

Magyarországot, tágabb értelemben a Kárpát-medencét a nyugati és a keleti szakirodalomban egyaránt másodlagos, esetenként mellékhadszíntérként említik. A puszta számok ezt látszanak alátámasztani.