Kövess minket -on és -en!

Ferenc pápa a napokban végre felrezzent sztenderd szunyókálásából és félénken megpendítette, hogy a Gázában egy éve zajló genocídium talán mégiscsak az, aminek látszik.

Pedig valami halvány sejtelme lehetett róla, hiszen korábban ugyancsak ő a vatikáni rezidenciája ablakából már közhírré tette: „Továbbra is nagyon súlyos és fájdalmas híreket kapok Gázából. Fegyvertelen civileket bombáznak le és lőnek agyon, és ez még a Szent Család parókián belül is megtörtént, ahol nincsenek terroristák, csak családok, gyerekek, betegek és rokkantak, apácák. Egy anyát, Nahida Kalil Antont és a lányát, Szamar Kamal Antont megöltek, másokat pedig megsebesítettek (IDF-) lövészek, Teréz Anya Nővéreinek zárdáját megrongálták… Egyesek szerint ez terrorizmus, ez háború. Igen, ez háború, ez terrorizmus.”

Bergoglio most a fogas kérdés eldöntését szakértőkre bízná. Egyikük, talán a legtekintélyesebb mind közül, John Mearsheimer amerikai politológus pápai felkérés nélkül is adott némi támpontot hozzá, amikor arról kérdezték, hogy kire fog szavazni az amerikai elnökválasztáson: „A gázai genocídium miatt nem fogok a demokratákra szavazni. Úgy vélem, hogy a Biden-kormány cinkos a genocídiumban, és a genocídium vörös vonal számomra.”

Európai keresztény-konzervatív és szélsőjobboldali körök részben azért tanúsítanak totális érdektelenséget a gázaiak szenvedései iránt, mert hajlamosak egy kalap alá venni őket az Európát megszálló muszlimokkal (nem mintha megszállókként az afrikai keresztények fikarcnyival is különbek lennének náluk). Érdemes tágabb kontextusban szemlélni a kérdést. Egyrészt a gázaiak nem mind muszlimok, és Izrael ugyanúgy bánik a palesztin keresztényekkel, mint a muszlimokkal, ugyanúgy gyilkolja őket, amint azt fentebb a pápa is említette, és ugyanúgy lerombolja a templomaikat – néhányat a legrégebbi templomok közül a Földön, legutóbb például Péter apostol mauzóleumát Libanonban –, mint ahogyan mecsetek százait rombolta le. Másrészt a palesztinok többnyire levantei arabok (mellesleg pedig a mizrahi és a szefárd zsidók legközelebbi vérrokonai), és távolról sem akarják megszállni Európát, éppen ellenkezőleg: évtizedek óta a legsúlyosabb atrocitásokat szenvedik el, pontosan azért, mert nem akarják elhagyni a szülőföldjüket. Nem akarnak Európába, de még Egyiptomba sem menni, mert ragaszkodnak őshazájukhoz, sőt az egész nemzettudatuk erre a vér-föld kapcsolatra épül.

Utolsó tiltakozásuk a határon 2018–2019-ben volt, amikor ezrek tüntettek közülük békésen a Gázát körülvevő falnál, amelyet a visszatérés menetének neveztek. Ezek a tiltakozások 18 hónapig tartottak, de a világ szemet hunyt afelett, hogy Izrael nemcsak teljesen figyelmen kívül hagyta a kéréseiket, hanem módszeres terrornak vetette alá őket, 223 palesztint – köztük 46 gyermeket – megölve és több mint 9 ezret megsebesítve. Az izraeli hadsereg orvlövészei egymással versengve lőttek térden és nyomorítottak meg egy életre tüntetőket. Egyikük azzal dicsekedett, hogy egyetlen nap alatt megdöntötte a térdlövések rekordját, 42 találatot szerezve. Ezek az erőszakmentes tiltakozások kudarcot vallottak, és nem eredményezték az izraeli blokád feloldását.

Izrael egy éve tartó példátlan szőnyegbombázása és tömegterrorja valósággal sokkolta a világ nagy részét, még az ószövetségi bosszúállás mazochista tanulmányozóit is megdöbbentve barbárságának mértékével és kiterjedésével. Az egyik legtekintélyesebb emberijog-védő szervezetnek számító Human Rights Watch szerint Gázában „etnikai tisztogatás zajlik”, amely „emberiség elleni bűncselekmény” (2024. 11. 14.). Az Amnesty International főtitkára, Agnés Callamard úgy véli, hogy „a genocídium kockázata” áll fenn Gázában (2024. 08. 13.), és „az izraeli hadsereg ellen vizsgálatot kell indítani a Gázában elkövetett féktelen pusztítás háborús bűntette miatt” (2024. 09. 05.). A Save the children brit gyermekmentő civil szervezet szerint a gázai háború első fél évében az izraeli hadsereg minden ötvenedik gázai gyereket megölt vagy megsebesített (2024. 04. 04.). „Ez az elképzelhetetlen helyzet túlnyomórészt annak köszönhető, hogy (az izraeli hadsereg) ismételten elmulasztotta betartani a háborús szabályokat” – mondta Volker Turk, az ENSZ emberi jogi főbiztosa (2024. 08. 15.). „Az etnikai tisztogatás szavakat egyre gyakrabban használják annak leírására, ami Észak-Gázában történik” – írja Josep Borrell, az európai diplomácia vezetője (2024. 11. 11.).

Netanjahu deklarált katonai célja a Hamász elpusztítása, de nyilvánvaló stratégiai célja Gáza lerombolása, élhetetlenné tétele és végül a palesztinok elüldözése Európába, hogy a Gázai övezetet zsidókkal népesítsék be. Becalel Szmotrics pénzügyminiszter szerint Izraelnek meg kellene „hódítania” a Gázai övezetet, és „önkéntes kivándorlással” etnikailag megtisztítani palesztin lakosságától. „Olyan helyzetet teremthetünk, hogy két éven belül Gáza népessége a felére csökken” – mondta a vallási fanatikus Szmotrics. Szerinte Trump győzelmével egyedülálló alkalom kínálkozik erre. A gázai palesztinok kivándorlása abban az értelemben lenne önkéntes, hogy a maradás egyenlő lenne számukra a halállal bombázások, orvlövészek, éhség és betegségek által, hiszen korábban Szmotrics már azt is elárulta, hogy szerinte „igazságos és erkölcsös lenne halálra éheztetni kétmillió gázait, de a világ nem fogja hagyni, hogy megtegyük” (2024. 08. 05.).

Gáza minden bizonnyal a legalaposabban dokumentált népirtás az emberi történelemben, de az izraeli vezetőknek és külföldi cinkosaiknak az az álláspontjuk, hogy Gázát népirtásnak nevezni egyenlő az antiszemitizmussal. Ezért ilyen óvatos ebben a kérdésben még maga a római pápa is.

Kövess minket -on és -en!

A spanyol rendőrség és az Europol közös akcióban csapott le a Bázis nevű, „terrorszervezetként” emlegetett nemzetiszocialista aktivistacsoport feltételezett tagjaira, három embert letartóztattak – írja közleményében az Europol.

Az 1938. november 2-i első bécsi döntés visszaadta Magyarországnak a Felvidék magyar többségű részét. E döntés előzményei az 1938. szeptember 30-i müncheni egyezményre mennek vissza.

Európa alávetettsége teljes. Az Egyesült Államok sikeresen végrehajtotta átfogó felforgatását és leigázását. Ügynökei, akiket gondosan kineveltek az Atlanti Tanács és hasonlók révén, átvették a vezetést a trójai faló szervezetek, mint a NATO és az EU élén.

Napról napra „fokozódik a helyzet” a mesterséges intelligencia (MI) frontján, amelyről az utóbbi időben többször is tudósítottam, és ahol az amerikaiak egyre inkább úgy állnak a kínaiakkal szemben, mint az ukránok az ukrajnai fronton az oroszokkal szemben. Vagyis vesztésre. Nem kicsit, hanem nagyon.

Sokasodnak a viharfelhők az amerikai gazdaság fölött. Az utóbbi időben már többször is foglalkoztam a témával, amely azonban globális fontossága miatt egyáltalán nem lerágott csont.

Lakossági bejelentés alapján egy körülbelül 25 fős, Wehrmacht-egyenruhát viselő csoportot igazoltatott szombaton a berni kantoni rendőrség a Simmental-völgyben.

Még sokan emlékszünk egy régi novemberi estére, melyen a telefondrót elhozta a hírt: a bajorországi Hitler-puccs leveretett.

1945 tavaszán Németország az egyre növekvő veszteségek miatt kénytelen volt felszólítani a legfiatalabbakat is, hogy lépjenek be a Wehrmacht soraiba.

Spanyol falangisták tartották gyűlésüket október 12-én Vitoria-Gasteiz városában, amikor antifasiszták támadtak rájuk. A Falange Española de las JONS által szervezett Spanyolság Napja (Día de la Hispanidad) rendezvényt a baszk rendőrség biztosította, azonban a megjelent baszk antifasiszta ellentüntetők könnyen áttörtek a csekély rendőri erőkön.

Az Amerikai Egyesült Államok Külügyminisztériumának „Rewards for Justice” (RFJ) programja akár 10 millió dolláros jutalmat kínál azoknak, akik olyan információkkal szolgálnak, amelyek négy, az amerikai kormány által külföldi terrorista szervezetnek (FTO) minősített, Európában működő antifa csoport pénzügyi működésének megzavarását eredményezhetik.

Az újraegyesült Németország történetének legsúlyosabb hazafias elégedetlenségi zavargása tört ki Rostockban 1992 augusztusában.

A poloskáktól szenvedtem a legtöbbet. Este hazaérve a barakkban poloskazápor fogadott: a deszkákról, a gerendákról zuhanórepülésben tömegesen leptek el bennünket. Nem egy fogolytársam pusztult bele abba, hogy a fülébe hatoló rovartól képtelen volt megszabadulni.

Az 1945 novemberében kezdődő nürnbergi koncepciós perben a Nagy-Britannia, Franciaország, a Szovjetunió és az Egyesült Államok által létrehozott Nemzetközi Katonai Törvényszék a legyőzött nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom 24 prominens katonai, politikai és gazdasági vezetőjének egyoldalú felelősségét állapította meg a második világháború bűneiben.

1813. július 16-án született a szegedi alsóvároson Rózsa Sándor, a legendás alföldi betyárvezér. Nevét Magyarországon mindenki ismeri, a népdalok és mondák mellett versek, regények, filmek dolgozták fel életének különböző epizódjait, nevezetesebb tetteit.

Az Elon Musk által alapított xAI a Grok nevű chatbot kedden több, általa „nem megfelelőnek” minősített közösségi médiás bejegyzését törölte, miután zsidók felsőbbrendűségét hirdető a Rágalmazás Ellenes Liga (ADL) panaszt tett „antiszemita tartalmak” és Adolf Hitler dicsőítését tartalmazó posztok közzététele miatt.