Kövess minket -on és -en!

Lord Haw-Haw, avagy rendes nevén William Joyce egy brooklyni születésű férfi volt, aki a két világháború között nemzetiszocialista propagandát sugárzott a "Germany Calling" című rádióműsorában.

A rádióműsort kifejezetten a Brit-szigetekre sugározták, Németország belsejéből, célja pedig a brit emberek felvilágosítása volt Hitler valódi szándékait illetően.

William Joyce 1906 április 24-én született Gertrude Emily Joyce protestáns és William Joyce ír katolikus szülők gyermekeként. A szülők 1894-ben amerikai állampolgárok lettek, azonban 1909-ben, amikor William három éves volt, visszatértek Írországba. A család mindig is a Brit Birodalom hű szolgájának tekintette magukat. William 1921-ig ír katolikus iskolába járt, heves vérmérsékletű fiatal lévén gyakran ökölharcba keveredett mikor valaki nem értett egyet vele. Egy ilyen harc során törte el orrcsontját, melyet nem engedett helyrehozni, végül ez a sérülése furcsa orrhangot okozott neki, ami végigkísérte egész élete során. Fiatal kora miatt nem vett részt az első világháborúban azonban később azt hangoztatta, hogy a hátországban segítette a csapatok ellátását. Később csatlakozott a britek által létrehozott írellenes egységhez, a Black and Tans-hez.

1921-ben mikor 16 éves volt, bombatámadást hajtottak végre William és családja ellen, amely azonban sikertelen maradt. A merényletért a Sinn Féin, ír félkatonai szervezet vállalta a felelősséget, Williamnek pedig azt üzenték, hogy figyeljen oda mit beszél különben kivágják a nyelvét és megetetik vele. A család ettől megrémülve, még ugyanazon évben elhagyta Írországot és Angliába települt át. Jelentkezett a brit hadseregbe és katonatsizt szeretett volna lenni, fel is vették azonban később kiderült, hogy nem mondott igazat a korát illetően, ezért azonnal kizárták a hadsereg kötelékéből. 1923-ig a Birbeck College hallgatója volt, ekkor azonban csatlakozott a Brit Fasiszták nevezetű hazafias csoporthoz. Heves természete és jó szónoki képessége miatt hamar a párt propagandáért felelős vezetője lett.

1924. október 22-én egy baloldali csoport megtámadta az egyik gyűlésről hazafelé menet és arcának jobb oldalát a fülétől a szájáig egy pengével végighasították, amelyet 26 öltéssel kellett összevarrni az orvosoknak. 1925-ben elhagyta a Brit Fasiszták pártot és csatlakozott a Brit Konzervatív Párthoz. Néhány év múlva feleségül vette Hazel Kathleen Barr-t, akitől két lánygyermeke született. A konzervatívoknál túlságosan radikális nézetei miatt nem kedvelték, de ezen tulajdonsága miatt figyelt fel rá Sir Oswald Mosley, a Brit Fasiszta Unió alapítója és hívta meg pártjába a férfit. Joyce 1932-ben elfogadta a felkérést és itt szinte azonnal a propaganda ügyekkel bízták meg. Az 1937-es parlamenti választások után a pártból elbocsájtották, azonban Joyce és társai létrehozták a Nemzetiszocialista Ligát. A Liga nem volt hosszú életű, ugyanis Joyce-t miután kapcsolatba lépett egy német titkosügynökkel, az MI5 megfigyelés alá vette, később pedig körözési listára is helyezte. Joyce ezért feloszlatta a ligát és azonnal Németországba költözött egész családjával.

Miután megérkezett egész családjával Németországba, szinte azonnal találkozott Joachim von Ribbentropp külügyminiszterrel majd később felajánlotta szolgálatait a német propagandaminiszternek, Joseph Göebbels-nek. Göebbels azonnal meglátta benne azt az embert, akire figyelhet az angol nép, később úgy jellemezte Joyce személyét:

"A legjobb angol telivér az istállómban!"

Felvilágosító rádióműsort kellett készítenie, melyben nagyrészt a német hadigépezet győzelmeiről és a szövetséges csapatok korabeli vereségeiről kellett beszélnie. Első rádióadását 1939. szeptember 11-én indította, Germany Calling címmel. Saját maga állította össze a műsorait, nem törődött a németek beleszólásával. Furcsa hangja miatt a BBC komikusai a kezdetektől fogva kiparodizálták, ekkor kapta meg a Daily Express egy újságírójától a Lord Haw-Haw gúnynevet is. A Gestapo nem nézte jó szemmel a rádióműsorát, mert Joyce előre "megjósolta" a V2-es bombázások helyszíneit és azok pusztítását. Ezért azt hitték róla, hogy kettősügynök és az MI5-nak dolgozik. 1940-ben feleségével együtt német állampolgárokká váltak. Nem minden brit a műsorának hatása alá, de stílusa miatt millikók hallgatták.

Rádióműsorát azonban nem csak a civil közönség számára készítette, hanem a brit katonságnak is címzett néhány külön műsort. A brit és később amerikai katonákat próbálta meggyőzni, hogy dezertáljanak és álljanak be a Waffen-SS szabadcsapatai közé. 1944 szeptemberében Hitlertől megkapta a Német Háborús Érdemkeresztet, azonban ezt nem a Führertől vehette át, így soha nem is találkoztak személyesen.

A háború végefelé, amikor a vereség már nyilvánvaló kezdett válni, feleségével erős ópiumfüggővé váltak és egyre több alkoholt is fogyasztottak. Miután vége lett a háborúnak Joyce megpróbált elmenekülni a bosszú elől, azonban május 28-án egy brit járőr a jellegzetes hangja és arcvonásai miatt felismerték. Mikor rákérdezett a férfi nevére, az a zsebébe nyúlt, ekkor a járőr azt hitte, hogy fegyert ránt elő, ezért négyszer lábonlőtte. A férfiit az első helyőrségre szállították, ellátták sebeit és elindították Anglia felé egy konvojjal, hogy bíróság elé álljon, hazaárulás vádjával.

William Joyce, mint német állampolgár állt angol bíróság elé, akik hazaárulás vádjával kötél általi halálra ítélték. Fellebbezését, melyben leszögezte, hogy nem történt hazaárulás, ugyanis a műsorát, mint német állampolgár készítette és angol állampolgárságát miután megszökött, amúgy is elvesztette, a bíróság nem vette figyelembe. A hamis ítéletet helybenhagyták és elrendelték annak végrehajtását. 1946 január 3-án, Albert Pierrepont hóhér a londoni Wandsworth börtönben végrehajtotta William Joyce halálos ítéletét. A kivégzett rádióst még aznap este eltemették a börtön udvari temetőjében, jelöletlen sírba. 1976-ban azonban felkutatták a testét, exhumáltatták majd visszaszállították Írországba.

Lánya folyamatosan kérvényezte, hogy apjának ítéletét semmisítsék meg, indokainak azt hozta fel, hogy tudomása szerint apja folyamatosan jelentett az MI5-nak a rádióműsorában, kódolt üzenetekben. Ezt soha nem fogadták el neki.

Kövess minket -on és -en!

Az újrafegyverkező hitleri Nagynémet Birodalomban fejlesztették ki, és olyan jól sikerült, hogy azóta globálisan mindenki ezt használja.

Otto Skorzeny páratlan merészségű és kivitelezésű akcióival kiérdemelte folyamatos előléptetéseit és a Lovagkeresztet. Egyidejűleg a szövetségesek „Európa legveszélyesebb embere”-ként kezdték emlegetni.

Erre már sokan nem emlékeznek: 1919 júliusában a hajdúböszörményi "Ébredő"-nyomda tulajdonosa, Szabó Ferenc kirakatában megjelent egy plakát. Rajta kormánykerék, amelyet egy kemény kéz fog.

JFK meggyilkolása közvetlen hatással volt az amerikai cionista lobbira, az USA közel-keleti politikájára és Izrael militarizálódására egyaránt.

2025 júniusában egy 18 éves lányt erőszakoltak meg egy Nottinghamshire-ben lévő parkban, amit egy pakisztáni és egy afgán férfi követett el, azonban azt az információt, hogy a két férfi menedékkérőként tartózkodik az országban, a tárgyalást vezető bíró megtiltotta, hogy közöljék.

Az elmúlt években Mozgalmunk központi, nyári táborának egy fejér vármegyei szálláshely adott otthont, ahol az eddigiekben problémáktól mentesen tudtuk lebonyolítani a zártkörű eseményt.

A diktatúra Magyarországon 1950-re elérte az otthonokat, a hétköznapok része lett.

1987. augusztus 17-én repült világgá a hír, hogy Rudolf Hess, Hitler egykori helyettese, a Nürnbergben életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt "nemzetiszocialista háborús főbűnös", a spandaui fegyház utolsó foglyaként, 93 éves korában meghalt.

Megjelent az Antifa szervezeteket terrorszervezetté nyilvánító kormányrendelet, amiről péntek reggel beszélt a Kossuth rádióban Orbán Viktor. 

Egy héttel ezelőtt Lyonban antifasiszták csoportosan halálra rugdostak egy 23 éves hazafias diákot, Quentin Deranque-t.

Churchill már egy 1941. október 25-i beszédében a háború egyik céljaként jelölte meg az ellenség politikai és társadalmi elitje körében végzett tömeges kivégzéseket.

Egy svájci egyetem kiállítást szentelt az egykori olasz diktátor, Benito Mussolini díszdoktori elismerésének, reflektorfénybe állítva a múlt század harmincas éveiben a fasiszta kormány és a svájci társadalom között szövődött kapcsolatokat.

Charles Augustus Lindbergh (1902–1974) svéd bevándorlók leszármazottjaként látta meg a napvilágot Amerikában.

2023 tavaszán Lina Engelt, a szélsőbaloldali antifasiszta terrorbrigád egyik vezetőjét, aki akkori élettársával, Johann Guntermann-nal együtt a hírhedt Hammerbandét vezette, öt év börtönbüntetésre ítélték.

A második világháború minden karácsonya szomorú volt, azonban 1944 decembere kimondottan komoly megpróbáltatásokat jelentett a budapestiek számára.