Kövess minket -on és -en!

Túl sok ember él a Földön. Pontosabban túl sok fehér ember, mert a színesekből ugyebár sohasem elég.

Máskülönben nem jutna belőlük az unalmasan fakó, dekadens és enervált fehér országok „kulturális” (értsd: genetikai és kriminalisztikai) színesítésére a jelenleg zajló népességcserés gyarmatosítás keretében. Ráadásul a modern nyugati tudomány a kamu klímaváltozást is elsősorban a mi rovásunkra írja. Az emberiség elemi érdeke tehát, hogy minél kevesebb maradjon belőlünk, hiszen mint azt Susan Sontag igencsak lényegre törően megfogalmazta, „a fehér faj az emberi történelem rákja”. Noel Ignatiev mottója szerint „a fehérséggel szembeni árulás − az emberiség iránti lojalitás”. (Származásukon és atavisztikus fehérgyűlöletükön kívül az is közös bennük, hogy mindketten a legnevesebb amerikai egyetem, a Harvard szellemiségét szívták magukba az előbbi eredménnyel.)

Mindezek tudatában teljesen természetes, hogy a „nem létező” lobbi által kontrollált nyugati fősodratú média már évek óta agresszív és egyre fokozódó intenzitású propagandakampánnyal igyekszik a fehérek egyébként is történelmi mélypontra süllyedt gyermekvállalási hajlandóságát, ha lehet, még tovább erodálni. Az erre szolgáló tematikus írások címeiből szemezgető alábbi reprezentatív válogatás önmagáért beszél. Amint azt a megjelenési helyeik és időpontjaik is bizonyítják, egy összehangolt, tervezett és folyamatos pszichológiai műveletről (psyop) van szó. Árulkodó jel, hogy a cikkeket illusztráló fotók szinte kizárólag fehéreket ábrázolnak, holott a feketék és a sárgák valamivel mégiscsak nagyobb szerepet játszanak az emberiség túlnépesedésében, mint mi, akik jelenleg már csak a világnépesség legfeljebb 12-14 százalékát képviseljük.

Ennek is megvan persze az előnye. Így legalább könnyebben kivitelezhető az etnikai tisztogatásunk, amelyhez etnomazochista perverziójukban egyesek közülünk készségesen asszisztálnak. A kollektív faji öngyilkosságunkra ösztönző mellékelt felhívások ugyanis kivétel nélkül fehérektől, elsöprő többségükben nőktől származnak. Jellemző módon többnyire nemzőkorú fehér nőktől, akik már csak a világnépesség alig két (!) százalékát adják. Íme, az általuk produkált látlelet, mondhatni, a jéghegy csúcsa.

* * *

A gyermekmentes élet: amikor az, hogy mindenünk megvan, azt jelenti, hogy nincsenek gyermekeink (Time, címlapsztori, 2013. augusztus 12.) A „gyermekmentes” élet teljességének legutóbbi változata (huffingtonpost.com, 2013. október 14.) A gyermekmentes élet: Miért dönt úgy oly sok amerikai nő, hogy nem vállal kölyköket (washingtonpost.com, 2018. május 31.) Rossz ötlet bevállalni azt a csecsemőt. Még rosszabb, ha magas jövedelmed van (Yahoo Finance on Twitter, 2016. december 11.) 15 jele annak, hogy még nem vagy kész a házasságra és a gyermekekre (thetalko.com, 2016. október 9.) 15 biztos jele annak, hogy NEM vagy kész a családra (babygaga.com, 2017. január 31.) 21 jele annak, hogy egyáltalán nem vagy kész a kölykökre (cosmopolitan.com, 2015. január 27.) Miért van rendben a gyermektelenség (huffingtonpost.com, 2017. december 6.) Kérem, ne kérdezzék tőlem, hogy mikor lesznek gyermekeim (huffingtonpost.com, 2013. augusztus 7.) Kérem, ne kérdezzék tőlem, hogy mikor lesznek kölykeim (parentmap.com, 2017. november 13.)

* * *

7 tudományos indok arra, hogy ne legyenek kölykeid, mert sohasem fogsz olyan jól aludni, mint korábban (bustle.com, 2015. április 17.) 7 indok arra, hogy a tudomány szerint az embereknek ne legyenek gyermekeik (businessinsider.com, 2017. november 27.) Hat nyomós indok arra, hogy sohase legyenek gyermekeink (psychologytoday.com, 2012. szeptember 17.) 10 indok arra, hogy sohase legyenek gyermekeink (msn.com, 2015. január 9.) 9 indok arra, hogy az, amiért nincsenek kölykeim, életem legjobb választása volt (salon.com, 2015. július 13.) 29 indok arra, hogy miért irigylem azokat, akik úgy döntöttek, hogy nem vállalnak kölyköket (yourtango.com, 2017. október 2.) 10 indok arra, hogy miért nincsenek kölykeim (thejoyjunkie.com, 2018. február 26.) 11 brutálisan őszinte indok arra, hogy a húszas-harmincas korosztályhoz tartozók miért nem akarnak kölyköket (mic.com, 2015. július 30.)

* * *

Vállaljunk gyermeket a klímaváltozás korszakában? (npr.org, 2016. augusztus 18.) Egyes amerikaiak annyira félnek „az általunk ismert világ végétől” (a klímaváltozás következtében), hogy lemondanak a gyermekvállalásról (businessinsider.com, 2018. február 6.) A legnagyobb klímaváltó döntés: legyenek gyermekeink? (bigthink.com, 2018. február 6.) Küzdeni akar a klímaváltozás ellen? Vállaljon kevesebb gyermeket (theguardian.com, 2017. július 12.) Azok, akiknek nincsenek gyermekeik, nagyobb hasznára vannak a környezetünknek, mint bármilyen kampány − ideje ünnepelni őket (independent.co.uk, 2016. augusztus 8.) Miért van rendben, ha azt választjuk, hogy nem lesznek gyermekeink (theeverygirl.com, 2018. február 15.) Gyermekeket vállalni? Íme, így rombolják le a kölykök a romantikus kapcsolatodat (theconversation.com, 2016. május 5.) A csecsemővállalás tönkretette a kapcsolatomat (cosmopolitan.com, 2017. szeptember 4.) A „boldogsághiány”: A kölykök vállalása valójában mit tesz a házasságodnak (today.com, 2017. június 28.) Gyermeket vállalni nagy ötlet, amely az életedet is tönkre fogja tenni (menshealth.com, 2015. január 20.) Nekem nem kellenek kölykök, köszi (nytimes.com, 2015. április 3.)

* * *

Mindez annak az öngyűlölő és önpusztító pszichopatológiának az egyik jellegzetes kor- és kórtünete, amely a frankfurti iskolás társadalommérnökség háború utáni aknamunkája nyomán alakult ki a fehér, elsősorban nyugati társadalmakban, és mivel egy, a média és Hollywood által terjesztett pszichés ragályról van szó, hosszú távon a fehér rassz fennmaradását is veszélyezteti. Talán semmi sem hitelesíti jobban ex ante egy fehér genocídium jövőbeli bekövetkeztének az eshetőségét, mint válogatásunk utolsó, kiváltképpen metaforikus címsora, amely így hangzik: (Ali Michael amerikai) Egyetemi tanárnő: „Úgy döntöttem, hogy nem lesznek gyermekeim, mert fehérek lennének” (dailycaller.com, 2015. június 22.)

Igen. Nyugaton már itt tartanak. Ez még nem a vég. Csak a kezdete…

Kövess minket -on és -en!

1945 tavaszán Németország az egyre növekvő veszteségek miatt kénytelen volt felszólítani a legfiatalabbakat is, hogy lépjenek be a Wehrmacht soraiba.

A szélsőbaloldali, kommunista szellemiségű Mérce azon sajnálkozik, hogy úgy tűnik, idén nem várt akadályokba ütközik a szokásos tiltakozás a Becsület napja ellen. Érdemes azonban tényszerűen végigjárni az állításaikat.

Párhuzamosan, mondhatni teljes szinkronban alakul az évszázadokon át egymás ősellenségének számító, majd a múlt században Németország ellenében szövetségre lépő Nagy-Britannia és Franciaország sorsa.

Egy 35 éves zsidó férfit mellkason szúrtak Brooklyn Crown Heights negyedében, miután támadója antiszemita szidalmakat kiáltott – közölték a hatóságok.

2023 tavaszán Lina Engelt, a szélsőbaloldali antifasiszta terrorbrigád egyik vezetőjét, aki akkori élettársával, Johann Guntermann-nal együtt a hírhedt Hammerbandét vezette, öt év börtönbüntetésre ítélték.

Joszif Visszarionovics Sztálin (1878-1953) kegyetlen diktátorként a világtörténelem egyik leghírhedtebb vezetője volt, aki személyi kultuszt épített ki maga körül, és milliókat küldött Gulag kényszermunkatáborokba.

Donald Trump a maga bumfordi módján nyilvánvalóvá tette, hogy az Egyesült Államok fel akarja számolni az Európai Unió maradék politikai-gazdasági önállóságát.

Az első magyar származású önkéntesek 1944 nyarán, a bácskai németség körében végrehajtott SS-toborzások, illetve behívások során jelentkeztek szolgálattételre a német Waffen-SS-nél.

A német Tigris harckocsi minden bizonnyal a második világháború leghíresebb és legfélelmetesebb harckocsija volt.

Amikor a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége az 1953. március 27-i rendeletével Sztálin halálát követően hivatalossá tette a Berija által előterjesztett amnesztiát, még senki sem sejtette, hogy ez a kegyelem majd másfél millió embert érint.

Bármennyire is sokkolóan hangzik, manapság már csak a világ népességének 2 százalékát (!) alkotják szülőképes korú fehér nők. Úgy tűnik, az utóbbi 100 évben a fehér ember megette a kenyere javát.

Bűnösnek vallotta magát a glasgow-i Legfelsőbb Bíróságon az a nemzetiszocialista, Hitler által inspirált skóciai tinédzser, aki egy mecsetben tervezett mészárlást, és ennek érdekében úgy tett, mintha áttért volna az iszlámra, hogy bejuthasson oda, írja a Sky News. 

Az athéni fellebbviteli bíróság szerdai jogerős ítéletében bűnszervezetnek nyilvánította a nemzetiszocialista gyökerű Arany Hajnal pártot, és helybenhagyta az öt és fél évvel ezelőtti elsőfokú ítéletet, amely 42 tagjukat bűnösnek találta.

Mint tüzér műszaki tisztet, 1944 tavaszán a honvédség tüzérségi szertárával Nyugatra telepítettek. Állomásaink: Prága mellett, németországi Naumburg an der Saale, majd a német kapituláció után már mint fogoly Remagen, Attichy, Reims és Mailly le Camp.

Erdély védelmével és a Déli-Kárpátok birtokbavételének kérdésével a magyar minisztertanács először 1944. augusztus 25-én foglalkozott rendkívüli ülés keretében.