Kövess minket 
-on és 
-en!
Mint leventét, 1944 novemberében behívtak katonai kisegítő szolgálatra a 205/3. légvédelmi üteghez Dunaföldvárra. Eleinte a konyhán dolgoztam.
Amikor egy decemberi reggelen az ütegállásba vittem ki az élelmet, a falu szélén egy páncéltörő ágyút láttam, tüzelőállásban. Közelebb érve, óriási meglepetés ért, mert az ágyúnál szolgálatot teljesítő katona a bátyám volt. Igazi meglepetés és öröm volt a találkozás, mert hónapok óta semmit sem hallottam felőle.
Én azt terveztem, hogy alakulatommal nyugatra megyek. Bátyám erről lebeszélt. Mezőfalván kaptam egy civil ruhát, amibe átöltöztem. Közben egy éjjel átvonult rajtunk a front, és bátyámmal együtt orosz fogságba estünk.
Másnap a falu szélén egy hosszú épület falához állították a népet, szembe a golyószórót, és elkezdődött a zabrálás. Jó ruháinkat levettették, és kaptunk helyette nyári zsávolyruhát. Így maradtam decemberi hidegben nyári katonaruhában.
Egyik napon – hideg, esős időben – elindultunk. Dunaföldvárra érve az egyik gazda, Barbora József présházába szállásoltak el. Az ott talált hordókat megcsapoltuk és a borral melegítettük magunkat. Különösen az oroszok ittak sokat, hamar be is rúgtak. Könnyen megszökhettünk volna, de hittünk az ígéretnek, hogy hamarosan ellátnak igazoló írással, és mehetünk haza.
Innen Bajára, majd Temesvárra mentünk. Kegyetlen telet töltöttünk el embertelen körülmények között az itteni táborban. Hideg, éhség, betegség – vérhas, tífusz – kínzott, gyötört és ritkított bennünket. A hullákat napokig nem szállították el. 1945 tavaszán, az egyik napon, amikor este a munkából hazatértünk, a lágert üresen találtuk. A foglyokat kiszállították a Szovjetunióba: bátyámat és földijeimet is!
Minket is elvittek előbb Szegedre, majd Szabadkára. Nyár közepén jártunk, amikor összetereltek bennünket, kivittek a vasútállomásra, és Voronyezsbe szállítottak.
|
|
|
|
|
|
Nagy János – Budakeszi
HH 1995/6.
