Kisebbségbe kerültek a fehérek az Amerikai Egyesült Államokban

Az évek óta tartó feltételezések és találgatások után a Népszámlálási Iroda (Census Bureau) hivatalosan is közölte: az újszülöttek között kisebbségben vannak a fehér csecsemők.

A nem spanyolajkú fehérek 49.6 százalékát adták az összes születésnek az elmúlt 12 hónapban, mialatt a mexikóiak, feketék és ázsiaiak együttesen elérték a 50.4 százalékot, vagyis a nem fehérek többségbe kerültek az újszülöttek között. Amerika demográfiai térképe tehát folyamatosan változik át a fehérek rovására.

Faji összecsapásokra készülő bőrfejűeket tartóztattak le Floridában

Az Amerikai Front (AF) nevű szervezet floridai tagjait vette őrizetbe a helyi rendőrség, akik aktívan készültek egy közelgő etnikai háborúra.

A csoport tagjai lényegében nem tettek mást, mint amit a néger Fekete Párducok nevű szervezet tesz, de a jól bevált kettős mérce alapján az ő tevékenységük a floridai "gyűlölettörvény" hatálya alá esik. A helybéli sheriff a "félkatonai gyakorlatozást" tudta megnevezni a gyanúsítás okaként, gyakorlatilag viszont ideológiai megfontolások alapján vették őrizetben őket, hiszen számtalan félkatonai egység él és virul szerte az USA-ban.

A "neonácinak" címkézett Arany Hajnal magabiztosan a görög parlamentben

A nemzetközi sajtóban "Hitler unokáiként" emlegetett radikális görög formáció lazán átvitte a parlamenti küszöböt a választásokon, de az Arany Hajnal aktivistái keményen végigdolgozták a kampányt.

Kávézóról kávézóra, boltról boltra járva győzködték az embereket, hogy ők a legjobb alternatíva a korrupt politikai elittel szemben, a választások után pedig megígérték, minden erejükkel azon lesznek, hogy megtisztítsák Görögországot. A 11 milliós országban legalább 1 millió illegális bevándorló él és az unióba érkező illegálisok 90 százaléka is itt jut át. Az országban tarthatatlan állapotok alakultak ki a gazdasági válság nyomán, a bűnözés és az anarchia a mindennapok részévé vált.

Nemzetiszocialista fiatalokon ütött rajta a rendőrség Bajorországban

Lőfegyvereket és lőszert foglalt le a bajorországi rendőrség nemzetiszocialistáktól egy razzia során - írja internetes oldalán a Die Welt német lap.

A bajor hatóságok Münchenben és egyéb felsőbajorországi helyszíneken harmincegy házkutatást tartottak a "Jagdstaffel D.S.T." elnevezésű hazafias szervezet tagjainál, amelyek során hatástalanított, de a rendőrség szerint "tüzelésre kész állapotba visszaállítható" dekorációs fegyvereket, akár sörös dobozt is keresztüllövő légpisztolyokat, éles késeket és egy fejszét foglaltak le, amelyet bármely barkácsáruházban meg lehet kapni.

Svéd aktivisták bábáskodnak a norvég NS-mozgalom beindításánál

A norvég rendőrség egy demonstráció után őrizetbe vett 25 embert, akiket "neonáciként" jellemeztek. A 25-ből 23 svéd állampolgár volt, akik a norvég nemzetiszocialista mozgalom beindításában segédkeztek.

A demonstáció, amit a norvégiai Trondheimben az északi nemzetek összefogása jegyében tartottak, számtalan utcai harccal és letartóztatással végződött. A norvég Aftenposten című lap jelentése szerint a tüntetés szervezője a Norvég Ellenállási Mozgalom (Den norske motstandsbevegelsen) volt, ahol a hasonló nevű Svéd Ellenállási Mozgalom (Svenska Motståndsrörelsen) tagjai magas számban képviseltették magukat.

A Flamand Érdek honlapot indított a bevándorlók jelentésére

A Belgium felosztásáért is harcoló Flamand Érdek olyan honlapot hozott létre, amelyen a helyi lakosok feljelenthetik az illegális bevándorlókat. A párt a honlap segítségével akarja összeállítani az illegális bevándorlás fekete könyvét.

A hollandiai példa nyomán az internetes fórumot megteremtő Vlaams Belang (Flamand Érdek) nevű párt flandriai parlamenti frakcióvezetője, Filip Dewinter azzal indokolta a lépést, hogy a Belgiumban menedéket kérőknek csak mintegy egynegyede kapja meg az igényelt státuszt, hiszen a túlnyomó többségük nincs üldöztetésnek kitéve hazájában, csupán "gazdasági menekült".

Lobbistát küldenek Washingtonba az amerikai nácik

A George Lincoln Rockwell által 1959-ben alapított és jelenleg - a magyar felmenőkkel bíró - Rocky J. Suhayda által vezetett Amerikai Náci Párt (American Nazi Party) elküldte első lobbistáját Washingtonba.

Az 55 éves John Taylor Bowles a médiának azt mondta, bízik abban, hogy az amerikai kongresszus képviselői fogadni fogják majd. Bowles elmondása szerint az amerikai nemzetiszocialisták korábban nem alkalmaztak lobbistát és most vele próbálkoznak először. Bowles olyan témákban akar találkozni képviselőkkel, mint a mezőgazdaság, a fehér emberek polgárjogai és az egészségügy vagy a nyugdíj, valamint az illegális bevándorlás kérdése.

Facebook-posztokért vitt el nemzetieket a terrorelhárítás Angliában

Az English Defence League, vagyis Angol Védelmi Liga (EDL) 5 tagját vitte el az Észak-Nyugati Terrorelhárító Egység egy osztaga, mert a muszlimok ellen írtak a Facebook közösségi oldalon.

Mind az öt embert, akiknek a nevét nem hozták nyilvánosságra, a Public Order Act (Nyilvános Rend Törvénye) alapján állították elő, amit arra a szánt a jogalkotó, hogy mindenféle kritikát megtiltson a  színesbőrű bevándorlással kapcsolatban. Akinek ahhoz van kedve, az unió keleti országaiból érkező fehér bevándorlók ellen viszont továbbra is nyugodtan uszíthat.

Elpusztították Adolf Hitler szüleinek sírját

Az ausztriai leondingi temetőben az elöljárók döntése értelmében elpusztították Adolf Hitler szüleinek a sírhelyét, miután a polgármester ötlete nyomán megvitatták annak "biztonsági kockázatát" a 27500 lelket számláló város vezetői és biztonsági szakemberei.

A hírt megerősítette az APA osztrák hírügynökségnek Kurt Pittertschatscher helyi plébános, aki elmondta, hogy eltávolították a sírkövet, a sírhelyet pedig felszabadították további használatra. Exhumálásra nem került sor, a földi maradványok tehát semmilyen tiszteletadásban nem részesültek.

Az amerikai nemzetiszocialisták felkészültek a faji zavargásokra

A Trayvon Martin-ügy kiélezte a faji ellentéteket egész Amerikában, de leginkább az eset helyszínén, a Florida államban található Sanfordban érezhető a feszültség.

Nem csak Obama és Jesse Jackson használta ki a helyzetet a fehérellenes gyűlöletkeltésre, hanem a Nation of Islam fekete vezetője, Louis Farrakhan is megtorlást sürgetett, a New Black Panthers pedig korábban még Wanted posztert is készített a fiatal néger gengsztert lelövő Zimmermannak, amin élve vagy halva, de 10 ezer dollárt ajánlottak fel a kézre kerítéséért.

A lett Waffen SS-re emlékeztek Rigában

Jelentős rendőri készültség mellett, incidens nélkül zajlott le Riga belvárosában a lett Waffen SS-légió emléknapjára szervezett felvonulás.

A légió veteránjai és fiatal nacionalista híveik, mintegy két-három ezren, nemzeti lobogókkal és virágokkal vonultak a lett főváros központjában álló Szabadság emlékműhöz, hogy leróják kegyeletüket a nemzetiszocialista Németország oldalán harcoló egykori légiós hősök emléke előtt.

Az antifa ismét őrjöngött Németországban

Könnygáz bevetésével fékezték meg a rendőrök a németországi Münsterben azokat az őrjöngő tüntetőket, akik egy NS felvonulás miatt randalíroztak.

A nagyjából 300 nemzetiszocialista felvonulása ellen mintegy ötezer antifát csődítettek össze a rendszer által pénzelt erők, többen közülük a rendőröknek is nekimentek. A rendőrség csak könnygáz bevetésével tudta biztosítani a gyülekezési jog gyakorlását a vesztfáliai egyetemi városban.

Négyezer főtől retteg a cseh Nagy Testvér

Mintegy négyezer aktív tagja van jelenleg a nemzetiszocialista orientációjú mozgalmaknak Csehországban, tíz százalékuk a kemény maghoz sorolható.

Erre a megállapításra jutott az a tanulmány, amelyet a  magukat szakértőknek nevező, szerintük szélsőséges mozgalmakkal foglalkozó liberálisok készítettek a cseh Nagy Testvér számára. A belügyi tárca megrendelésére készült több mint 50 oldalas tanulmány nem rég került fel egy kormányzati honlapra, amelyet egy Miroslav Mares nevű politológus által vezetett csoport hozott össze.

Meghívókért 8 év börtön Csehországban

Meghívók készítéséért 8 év börtönnel fenyeget 15 fiatal cseh nőt a cseh igazságszolgálatás (?) az "emberi szabadságjogok korlátozására irányuló tevékenység támogatása" címén.

A neonácinak címkézett Resistance Women Unity (RWU) mozgalom "támogatásával és népszerűsítésével" vádolt meg hétfőn 15 nőt a cseh rendőrség. A nők ellen büntetőeljárás indult - közölte a cseh rendőrség szervezett bűnözés elleni osztályának szóvivője. Az RWU a cseh nemzetiszocialistákat tömörítő Nemzeti Ellenállás (Národní Odpor) női szárnya. Az érintett nőket, akik szabadlábon védekezhetnek, az "emberi szabadságjogok korlátozására irányuló tevékenység támogatása" miatt akár nyolcéves szabadságvesztésre is ítélhetik.

J.T. Ready sheriffnek készül

Jason Todd Ready, az amerikai Nemzeti Szocialista Mozgalom egyik prominense és az önkéntes Határőr Gárda (U.S. Border-Guard) vezetője, indulni készül a következő sheriff-választáson az arizoniai Pinal megyében.

 J.T. Ready szélsőjobboldali körökben jól ismert figura az Egyesült Államokban. Önkéntes fegyveres csapatával a mexikói határt őrizve az illegális bevándorlóktól, széleskörű elismerést vívott ki magának szerte Amerikában. Politikai szereplése a 2006-os polgármester-választás alkalmával kezdődött és az illegális bevándorlásról vallott nézeteit már akkor is markánsan képviselte.

20 ezer nacionalista emlékezett Athénban az Imia krízisre (video)

Ez az egyik legnagyobb rendszeres nacionalista felvonulás Európában, ahol a görögök kifejezik Törökország Európai Uniós tagsága elleni tiltakozásukat is. Idén közel 20 ezer görög hazafi vonult fel.
 
Minden év januárjának utolsó szombatján görög nacionalisták szerte Görögországból felvonulnak, hogy emlékezzenek és emlékeztessenek arra a három görög tengerészre, akiket törökök öltek meg az Imia szigetén zajlott krízis alatt 1996-ban.

Amerika hatoda már mesztic

Az USA spanyol ajkú mesztic lakossága jelentősen nőtt az utóbbi években, a 2010-es amerikai népszámlálás adatai pedig azt mutatják, hogy - beelőzve a feketéket - mára az Egyesült Államok lakosságának 16 százalékát ők alkotják, írja a BBC.

Az elmúlt évtizedben ugyanis 43 százalékkal, 50,5 millióra nőtt a létszámuk, miközben a nem-spanyol ajkú lakosság összességében véve csak öt százalékkal nőtt. A fehérbőrű, európai gyökerű az lakosság - az összes korcsoportban - 2000-ben mért 69 százalékről 64-re esett vissza.

Németországban folytatódik a revizionisták üldözése

2011. szeptember 11-én Sylvia Stolz revizionista ügyvédnő, aki április 13-án szabadult a börtönből három év három hónapos fogság után, "Wir sind so frei" (Ennyire vagyunk szabadok) című jelentésében tiltakozik Joachim Schäfer elítélése ellen.

A 82 éves férfit a neussi (Észak-Rajna-Westphalia) kerületi bíróság szeptember 12-én hat hónapi börtönbüntetésre ítélte, mert revizionista véleményének adott hangot az ún. holokauszt tekintetében.

Vissza a Dél-Nyugatot! Az NSM Kaliforniában demonstrált

Az amerikai Nemzeti Szocialista Mozgalom nemrégiben egy demonstrációsorozatot kezdeményezett a mexikói kreol tömegek által megszállt dél-nyugati amerikai államokban.

Ennek a kampánynak a Vegyük vissza Dél-Nyugatot! elnevezést adták, ami lényegében arról szól, hogy jelenlétükkel demonstrálják, még vannak párak, akik ki mernek állni a nyugati civilizáció értékei mellett, szemben a bűnöző/parazita életmódot folytató - sajnos több állam esetében már ezt kell írnunk - többséggel szemben. Ez a videóbeszámoló a Kalifornia államban található Pomonában készült.

Ezrek vonultak az Orosz Egység napján

2011-ben különösebb incidensek nélkül zajlott le Moszkvában, az Orosz Egység napján a nacionalista csoportok felvonulása, az Orosz Menet.

Körülbelül hétezren vettek részt a Moszkva egyik délkeleti külső kerületében, Lublinóban megtartott felvonuláson. A résztvevők cári zászlókat lengettek, nacionalista jelvényeket viseltek. A magát etnopolitikai mozgalomként meghatározó törekvések hívei római karlendítéssel üdvözölték társaikat és az Adjuk vissza Oroszországot az oroszoknak! felirattal vonultak.

Bőrszín alapján szakadhat az Egyesült Államok

Kenneth Johnsonnak, a New Hampshire-i egyetem kutatójának vezetésével készült jelentés szerint a demográfiai olló a következő években egyre gyorsabb ütemben nyílik ketté.

A szerző szerint ennek a színesbőrűek ellenőrizhetetlen bevándorlása, a fehér fiatalok "megfontoltabb" gyermekvállalási kedve, ill. az ország színesbőrű lakosságának ezzel merőben ellentétes felfogása és hagyományai állnak, miközben egyre több szó esik az unióból kilépni kívánó fehér többségű új államról vagy államszövetségről.

Az orosz nacionalisták példát mutatnak eltökéltségből

A moszkvai bíróság május 6-án megállapította, hogy Az Orosz Mérték nevű ultranacionalista szervezet tagjaiként két fiatal elhatározta, hogy "személyes ellenszenvből és az általa képviselt antifasiszta értékekkel szemben állva" végeznek Sztanyiszlav Markelov ügyvéddel.

Az őt kísérő újságírónőt "zavaró tanúként" tették el láb alól. Ehhez a szenzációs és - az orosz szélsőjobbos aktivisták részéről feltételezett megtorlás kockázata miatt - kezdettől fogva veszélyesnek tekintett perhez az ország neonáci csillagköde biztosított mindennapi aktualitást.

Az illegális bevándorlás ellen tüntettek Los Angelesben

A félnéger elnök megválasztása óta az Egyesült Államokban újra növekedő tendenciát mutatnak a rasszista, szélsőjobboldali csoportok.

Ennek jegyében rendezett tüntetést az inváziós méreteket öltő illegális bevándorlás ellen Los Angeles belvárosában a legnagyobb amerikai nemzetiszocialista szervezet, a Nemzeti Szocialista Mozgalom (NSM) körül-belül száz tagja, de nagyjából ötszáz kiabáló színes bőrű és hippi ellendemonstrátor fogadta őket.

Tragikusan elhunyt Jeff Hall

Kaliforniai otthonában holtan találták a 32 éves amerikai nemzetiszocialista vezetőt, Jeff Hallt. A helyi rendőrség szerint tízéves fia okozhatta apja halálát, állításuk szerint nem baleset történt.

Jeff Hall a National Socialist Movement (Nemzeti Szocialista Mozgalom) rendkívül sikeres kaliforniai vezetőjeként lett ismert, aki büszkén viselte magán a fehér öntudat jelképeit és nyíltan hirdette az emberfajok különbözőségét egy olyan amerikai államban, ahol már régóta kisebbségben vannak azoknak utódai, akik naggyá tették az Egyesült Államokat.

Amerikában is erősödik a szélsőjobb

Egyre erősebb a szélsőjobboldali jelenlét az amerikai politikai színtéren – derül ki a The Daily Beast riportjából. A nyíltan rasszista és sokszor nemzetiszocialista nézeteket valló mozgalmak jelöltjei komoly pozíciókra pályáznak, nem ritkán komoly eredménnyel.

A faji realisták vagy fehér nacionalisták - ahogy néha szerényen önmagukat nevezik - májusban a médiafigyelem középpontjába kerültek a Nemzetiszocialista Mozgalom (NSM) egyik vezetőjének, Jeff Hallnak különös halálával. Kevésbé ismert tény, hogy halála előtt Jeff bizottsági tisztségéért kampányolt és annak ellenére, hogy egyáltalán nem rejtette véka alá politikai nézeteit (nyíltan viselte a horogkeresztet, szabadidejében pedig felfegyverezve őrizte a mexikói határt) a szavazatok 30 százalékát megszerezte.

A négerbűnözés ellen demonstráltak Milwaukeeban

Az amerikai Nemzeti Szocialista Mozgalom tiltakozó demonstrációt tartott Wisconsin állam West Allis városában, válaszul a 2011 augusztusában zajlott fehérek elleni rasszista támadásokra.

A szövetségi állam fővárosában, Milwaukee-ban a Stait Fair nevű vidámpark területén néger fiatalok csoportjai válogatás nélkül támadtak minden fehér járókelőre egy rap koncert után.

Jeff Hall, Kalifornia: 27.79%

Hamarosan látni fogjuk azt a napot, amikor az Amerikai Egyesült Államokban egy NSM-tag választott hivatalt fog kapni.

Ma, 2010. november 3-án 27.79 százalékot tudhatok magaménak a választói körzetemben és ez szavazatok ezreit jelenti, méghozzá úgy, hogy nyíltan és bevallottan a Nemzeti Szocialista Mozgalom tagja vagyok. Az újságok hasábjain Los Angelestől Chicago-ig kritizáltak és halva születettnek ítélték a jelölésem, míg Fehér Civil Jogokkal szemben gyűlölettel viselt egyének és csoportok folyamatosan támadták a személyem.

"A faj érdeke előbbre való" - erősödik az orosz szélsőjobb

Összevert bevándorlók, agyonlőtt bírák, a szláv faj érdekeit hirdető bőrfejűek látványosan mutatják, hogy erőre kapott az idegenellenesség Oroszországban.

Sosem látott tüntetésekhez vezetett egy focidrukker meggyilkolása és az ügy bizonytalan kezelése. Oroszországi liberális "jogvédők" szerint az állam sokáig táplálta a rasszizmust, hogy erősítse a nemzeti összetartást a Szovjetunió széthullása után, de ma már nem tud és nem akar mit kezdeni az elszabadult indulatokkal.

Kiegészítő információk

30
678