Trianon emlékparkban bukkant fel Adolf Hitler

Adolf Hitler egykori német vezér és kancellár fotóját tették ki az elmúlt hétvégén, a soproni Béke úti Trianon emlékparkban.

A képet közvetlenül az egyik márványfelirat mögé, jól látható helyre helyezték el ott, ahol 2010-ben, a Soproni Erdélyi Kör a trianoni a békeszerződés 90-ik évfordulója alkalmából emlékező szöveget is állíttatott.

A győri terrorbombázásra emlékeztek

1944. április 12-13-án Győrt angolszász bombatámadás érte. A légiterrornak összesen 564 áldozata volt, a sebesültek száma pedig meghaladta az ezret is.

A számtalan holokauszt megemlékezés között Magyarország mai urai ezzel a ténnyel nem nagyon tudnak semmit kezdeni, nemhogy nem tartanak megemlékezéseket, de igyekeznek elhallgatni, hogy a "jóságos Amerika" bizony nem viselkedett mindig a humanizmus zászlóvivőjeként.

Nem nyomoznak tovább Tyirityán ellen

Megszüntette Tyirityán Zsoltnak, a Betyársereg vezetőjének kijelentései miatt közösség elleni izgatás bűntette elkövetésének gyanúja miatt – egyébként ismeretlen tettes ellen – folytatott nyomozást a Pest megyei Rendőr-főkapitányság.

A rendelkezésre álló adatok alapján nem állapítható meg a bűncselekmény elkövetése és az eljárás folytatásától sem várható eredmény. A beszéd miatt a Legfőbb Ügyészségre több bejelentés is érkezett cigány- és zsidó szervezetektől. A feljelentők között volt a Nemzeti Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda, a Magyar Helsinki Bizottság, a Magyar Antifasiszta Liga, és számos magánszemély.

Szálasi Ferencre emlékeztek

A Pax Hungarica Mozgalom budapesti csoportja Szálasi Ferenc feltételezett nyughelyénél tartott rövid, méltóságteljes megemlékezést, ahol a Mozgalom vezetője, Domokos Endre János is felszólalt.

Domokos testvér szerint Szálasi Ferenc olyan magyar ember volt, aki képes volt arra, hogy megfogalmazza azokat a gondolatokat, melyek kimondatlanul is szunnyadtak, szunnyadnak minden magyar lelkében. A PHM vezetője felidézte azt, hogy a Jézussal szemben álló százados, Jézus halálát látva felkiált: „Ez az ember valóban Isten Fia volt!"

Becsület napja megemlékezés - 2012 (videó)

1945. február 11-én a szovjet csapatok által bekerített, katlanba zárt magyar és német csapatok Budán, a királyi vár területén gyülekeztek. A megadás és hadifogság helyett a kitörtést választották a szovjet csapatok halálos gyűrűjéből. Mint ismeretes, az Olasz fasoron (ma Szilágyi Erzsébet) keresztül tervezték a kitörést, melynek előkészítéséről és időpontjáról a szovjetnek 'biztos' értesülései voltak. Hogy kik voltak az árulók azt a mai napig sem tudjuk. Valószínű, hogy azok is ott estek el az ádáz küzdelemben. 53 napig folyt a harc Budapest bevételéért.

Malinovszkij marsall túlnyomórészt színtiszta szovjet csapatokkal ostromolt. Minden dicsőséget magának követelt. Ezért román csapatok nem vettek részt az ostromban. Budapestet 70 000 katona védte, azaz 37 000 magyar és 33 000 német katona. A Kitörés, amely 20.00 órakor kezdődött vérbe fulladt. A várakozó szovjet egységek borzalmas vérfürdőt rendeztek. 1945 február 11-én és azután, mindössze 785 katonának sikerült elérnie Zsámbék-Mány környékén a saját vonalakat. 740 német és 45 magyar katona.

Miskolci Becsület Napja

Méltóságteljesen zajlott le az idei miskolci becsület napja. A rendezvényen több olyan idős ember is  megjelent, aki még személyes élményei alapján emlékezik a háborúra.

A megemlékezés a Szózat eléneklésével kezdődött. A beszédeket egy lelkész úr kezdte, aki kiemelte a hősök hitét és példamutatását, majd a Pax Hungarica Mozgalom miskolci csoportvezetője beszélt arról, hogy a miskolci védők inkább voltak hősök egy pillanatig, mint rabszolgák egy egész életen át.

Schoep parancsnok üzenete a magyaroknak

Miután Detroitig jutott annak híre, hogy mi itt Harcunk.info-n kiemelten foglalkozunk az amerikai Nemzeti Szocialista Mozgalommal, Jeff Schoep, az NSM parancsnoka üdvözletét küldte a magyar bajtársaknak,

valamint örömét fejezte ki afelett, hogy mennyire népszerű Magyarországon, köreinkben a mozgalom. Többek között megírta, hogy számos, az Egyesült Államokban élő magyar származású aktivistával dolgoznak együtt és ez most kibővült itthon élő magyarokkal is... Üzenetének záró sorát az ő saját szavaival tesszük közzé:

Keep up the good work and Salutes to all of our Brothers and Sisters in Hungary! 88

Commander Schoep/NSM

Hungarista megemlékezés a Corvin közben

Az utóbbi évek legnagyobb hungarista rendezvényére került sor 2011. október 23-án, ahol jelen volt minden fontosabb hazafias szervezet. A Pax Hungarica Mozgalom idei rendezvényén rég nem látott számban jelentek meg a megemlékezők.

A Himnusz közös eléneklése után elsőként Toroczkai László lépett a mikrofonhoz. A Hatvannégy Vármegye ifjúsági Mozgalom elnöke után Lantos János, a Pax Hungarica Mozgalom szórványvezetője tartotta meg lendületes, buzdító beszédét.

A hungarista hatalomátvételre emlékeztek országszerte

A világháború utáni kommunista bosszúhadjárat és évtizedes száműzetés után a Hungarista Mozgalom és a hungarizmus szellemisége napjainkban újra utat tör magának a magyar valóságban.

Kiváló példaként szolgál erre, hogy a hungarista hatalomátvétel 67 évfordulóján a Pax Hungarica Mozgalom, mint a  Hungarista Mozgalom szellemi örököse és annak napjainkban is szervezeti kereteket adó ökle, Kárpát-medence szerte megemlékezett az 1944. október 15-i hungarista hatalomátvételről. A következő képes beszámolót a Kitartás.hu  hungarista hírportálról vettük át.

Kiegészítő információk

30
678