Európa megerőszakolása

Henryk M. Broder német szerző nemrég azt mondta a De Volkskrant holland újságnak, hogy azok a fiatal európaiak akik szeretik a szabadságot, jobban teszik, ha kivándorolnak. Európa, ahogy ma ismerjük, 20 év múlva már nem fog létezni.

Miközben egy berlini kávéház teraszán üldögéltünk, Broder rámutatott a többi kuncsaftra, és melankólikusan megjegyezte: a tegnap világát látjuk. Európa muszlimmá válik. Broder, aki 60 éves, már nem fog kivándorolni. "Ahhoz én már túlságosan öreg vagyok" - mondta. Viszont arra ösztökélte a fiatalokat, hogy "költözzenek Ausztráliába, vagy Új Zealandra. Ez az egyetlen lehetőség, ha el akarják kerülni azokat a bajokat, amelyek miatt az öreg kontinens lakhatatlanná fog válni."

 Úgy néz ki, hogy sok német és holland nem várt Broder tanácsára. Már most többen vándorolnak ki Németországból és Hollandiából, mint amennyien bevándorolnak. Az embernek Henryk Broderhez hasonlóan nem kell prófétának lennie, hogy arra a következtetésre jusson, hogy Európa eliszlámosodik. Elég, csak egy pillantást vetni a demográfiára. A mai Európában a feltételezések szerint 50 millió muzulmán van. Az előrejelzések szerint ez a szám 20 év alatt meg fog duplázódni. 2025-ben az európai gyermekek egyharmada muzulmán családokba fog születni. Brüsszelben, Amszterdamban, Rotterdamban, és más jelentős európai városokban már most a Mohamed a legnépszerűbb név.

Broder meg van győződve afelől, hogy az európaiak nem hajlandók ellenszegülni az eliszlámosodásnak. A De Volksrantnak mondta, hogy a "domináns hozzáállást" "tökéletesen kifejezte az az ostoba szőke nő, akivel nemrégiben vitatkozott. Azt mondta, hogy időnként jobb ha megerőszakolják az embert, mintsem hogy az ellenállás közben komoly sérülésnek tegye ki magát. Időnként jobb elkerülni a küzdelmet, mintsem hogy megkockáztassuk a halált."

A brüsszeli De Standaard újság egy nemrégi számában megjelent szerkesztői cikkében a holland (homoszexuális és önjelölt "humanista") Oscar Van den Boogaard Broder interjúrára utal. Van den Boogaard említi, hogy Európa iszlamizálását "siratásként" éli meg. A "szomorúság érzete" teljesen elönti. "Nem vagyok katona", mondja, "dehát végülis ki lenne az? Sohasem tanultam meg, hogy megküzdjek a szabadságomért. Csak az élvezetéhez értek."

Az American Spectator ehónapi számában Tom Bethell azt írta, hogy ha a legalapvetőbb szinten nézzük, akkor a szekuláris-humanista társadalom demográfiailag nem működik. De ennél többről van szó. A nem vallásos embereknek rendszerint kevesebb gyermekük van a vallásosokhoz képest, mivel ők inkább "élvezni" akarják a szabadságukat, mintsemhogy feladják a gyermekeik kedvéért. A szekularisták szintén kevésbé hajlandóak megküzdeni. mivel nem hisznek a túlvilágban, ezért ezen a világon kívül nincs más vesztenivalójuk. Ennélfogva inkább behódolnak, mint harcolnak. A német feministához hasonlóan, akire Broder utalt, inkább a megerőszakolást választják, mint az ellenállást.

Bethell megjegyzi, "hogyha a hit összeomlik, akkor a civilizációt is maga alá temeti". Ez az európai civilizáció zárójelenetének az igazi oka. Az iszlamizáció nem más, mint a következmény. Maga az Iszlám szó azt jelenti, hogy "behódolás" és a szekulárisok már be is hódoltak. Sok európai már muszlimmá vált, habár erre nem jöttek még rá, vagy pedig nem akarják bevallani.

Sok ember, akikkel az Egyesült Államokban találkoztam, különösen aggódik az Európában egyre növekvő antiszemitizmus miatt. Igazuk van, amikor attól tartanak, hogy az antiszemitizmus a bennszülött európaiak között is egyre jobban tért hódit. Ezek az emberek gyűlölik a küzdőszellemet. Az európai jelenkori antiszemitizmus (legalábbis, ami az eredeti európaiak köréből jő) kapcsolatban áll az antiamerikanizmussal. Azok az emberek, akik nincsenek felkészülve az ellenállásra, és akik alig várják, hogy behódolhassanak, gyűlölik azokat, akik nem akarnak behódolni, és akik készülnek a csatára. Utálják őket, mivel attól félnek, hogy ezek az utóbbi csoportba tartozó emberek veszélyeztetni fogják az ő életüket is. A véleményük szerint mindenkinek be kell hódolnia.

Ezért gyűlölik oly vehemensen Izraelt és Amerikát, valamint az európai "iszlamofób" emberek kis csoportját, akik hajlandók nevén nevezni a körülöttük történteket. A nyugat-európaiaknak választaniuk kell a behódolás (iszlám) és a halál között.

Kiegészítő információk

29
678