Eurábia: integráció helyett iszlamizáció
A brüsszeli NATO-központtól a belvárosba haladó busz ablakából kitekintve az ember alig hiszi el, hogy Európa fővárosában jár.
Török éttermek, kávézók, büfék, üzletek sorjáznak egymás után. A flamand, vallon feliratok szinte eltűnnek, helyüket török nyelvű táblák foglalják el. A férfiak a kávéházakban beszélgetnek, cigarettáznak, akárcsak otthon - pontosabban a török negyed lakói szerint nekik már Belgium az otthonuk.
A számok sokkolóak. Az 500 milliós Európai Unióban a muszlim bevándorlók és leszármazottaik száma - az illegálisan itt tartózkodókkal együtt - eléri az 55 milliót. A muszlimok a bevándorlók 90-95 százalékát teszik ki. Erre mondta Moammer Kadhafi líbiai elnök: az iszlám győzni fog Európában, de kardok, fegyverek és hódítás nélkül. Ha így folytatódik - márpedig a tendenciák erre utalnak -, Európa néhány évtized múlva iszlám földrésszé válhat.
De hogyan került ez a nagyszámú iszlám közösség Európába, amikor a második világháború után még mutatóba sem igen lehetett egy háztömbnyi muszlimot találni? A magyarázat mögött az a tény rejlik, hogy a gyarmati rendszer felbomlása az ötvenes évek végén egybeesett a nyugat-európai gazdasági fellendüléssel. A termelés bővülését azonban akadályozta a munkaerőhiány. Ezért az egykori anyaországok megengedték, hogy a francia, angol, belga, holland iskolákat végzett, a gyarmati közigazgatásban jártas személyek Európában telepedjenek le. Németország ebből a szempontból kivétel, mert nem voltak gyarmatai; ezért a hatvanas években szerződéseket kötött Törökországgal az idegen munkaerő betelepítésére.
A befogadó államok úgy vélték: ha az idegenekkel együtt tudtak élni a gyarmatokon, akkor minden simán fog menni a volt anyaországban is. Ez alapján nyert teret az a liberális bevándorlási politika, mely részben még ma is tartja magát és amely a jelenlegi adatok alapján az európai nemzetek eltűnését fogja eredményezni. A sokadik hullámban érkezők közül számosan már nemhogy nem beszélnek semmilyen európai nyelvet, de sokszor még anyanyelvükön sem tudtak írni, olvasni.
A legnagyobb hibának így az integráció feltételezése bizonyult. A muszlim vallás ugyanis ellenáll mindenfajta külső "behatolásnak"; az iszlám hit nemcsak vallási kötődést jelent, hanem világnézetet, életformát is. Így az esetek többségében náluk a társadalom legkisebb egysége a nagycsalád, ahol részben azért kell sok gyerek, mert ez a gazdasági lét alapja, és a felnövekvő nemzedék feladata lesz, hogy később eltartsák szüleiket, nagyszüleiket.
Így aztán míg az európai lakosság száma csökken, a bevándorlóké meredeken növekszik. Egy országban a lakosság számának szinten tartásához 2,11 százalékos születési arányra lenne szükség. Ezzel szemben az EU-ban a születési arány 1,38 százalékos. Az európai születési lista élén Franciaország áll 1,9 százalékos aránnyal, a végén Spanyolország szerepel 1,1 százalékkal. De a franciák még így is bajban vannak, mert a muszlim lakosság születési aránya 8,1 százalékos, aminek következtében a húsz évnél fiatalabbak 30 százaléka ma már muszlim. A nagyobb városokban, mint Nizza, Marseille vagy Párizs, ez az arány eléri a 45 százalékot is. Húsz év múlva minden ötödik franciaországi lakos iszlám hitű lesz, a borúlátók pedig attól tartanak, hogy negyven év múlva Franciaország iszlám köztársasággá válik.
Az elmúlt 30 évben Angliában a muszlim lakosság száma 82 ezerről 2,5 millióra nőtt, és már ezer mecset található az országban. A 16 milliós Hollandiában az újszülöttek 50 százaléka muszlim, és 15 év múlva a lakosság fele iszlám hitű lesz. A tízmilliós Belgium polgárainak 25 százaléka az iszlámhoz kötődik, és az újszülöttek 50 százaléka szintén muszlim. Az előrejelzések szerint 2025-re az újszülöttek aránya itt 1:3 lesz az Allah-hitűek javára.
A színesbőrű bevándorlók általában nem hajlandóak integrálódni, a fehér európaiak pedig kulturális, a vallási és életviteli különbségek miatt nem fogadják be őket. Az újonnan jöttek rendszerint nem ismerik el az adott ország jogrendjét, hanem iszlám törvényeik szerint élnek, külön negyedekben. A bőkezű szociális juttatások ellenére is elégtelennek érzik körülményeiket, a másodrendűség érzése pedig frusztrálttá teszik a muszlim közösségeket, ami gyakran erőszakba, zavargásba, fosztogatásokba csap át. A német Der Spiegel tudósítása szerint például egy berlini diák egy hétig csak rendőri kísérettel mehetett iskolába. A fegyveres védelemre azért volt szükség, mert a fiú összetűzésbe keveredett egy arab iskolatársával, aki azt kiáltotta neki: "Helyet, itt csak arabok lehetnek!" A támadó később értesítette az arab "Steinmetz-bandát", mely hazafelé rajtaütött a német fiún, és összeverte.
A skandináv országokban elharapózó nemi erőszak hullámról és a rablások, fosztogatások számának utóbbi évtizedekben tapasztalt megugrásáról etnikai alapon összesítő statisztikák hivatalosan egyetlen európai országban sem készülnek, így ezekről csak az alternatív sajtóból lehet némi borzasztó sejtésünk. A műveiben a muszlimokat negatív színben feltüntető Theo Van Gogh holland filmrendező 2004-es meggyilkolása pedig azt bizonyítja, hogy az ellentétek a legbrutálisabb formákat is ölthetik.
Már a mostani gazdasági válság előtt tervek születtek a bevándorlóktól való megszabadulásra; Hollandiában például jelentős összeget ajánlottak fel annak, aki hazatér. De alig egy-két tucat ember élt a lehetőséggel. Kérdés persze, hogy hová lehetne kiutasítani a bevándorlókat, különösen azokat, akik már Európában születtek. Európa rádöbbent, hogy mivel a muszlim lakosság lélekszámának növekedése megállíthatatlan, valahogy meg kellene tanulni együtt élni az iszlámmal, ám minden próbálkozás totális kudarcot vallott eddig. Tavaly januárban, Brüsszelben aláírták az Európai Unió és 400 európai iszlám szervezet kapcsolatát rendezni próbálkozó muszlim chartát. A charta célja lenne, hogy felszámolja az iszlám és a nyugati világ közti akadályt jelentő "előítéleteket". A dokumentum első része az iszlámot mutatja be, elméletben nemet mondva a terrorizmusra és a dzsihád, a "szent háború" erőszakos értelmezésére, valamint a Koránt felülírva papíron elismeri a férfiak és nők egyenlőségét. A charta megköveteli a muszlimok mint európai vallási közösség elismerését.
Az aláírók történelmi lépésről beszéltek, mert ez volt az első alkalom, hogy az Európában élő muszlimok közös értelmezést adtak az iszlámról és abban reménykedtek, hogy ennek eredménye is lehet. A dokumentum másik fő követelése az állam semlegességének elfogadása; eszerint részrehajlás nélkül kellene kezelni minden vallást, és lehetővé kellene tenni értékeinek kifejezését.
Az iszlám pedig feltartóztathatatlanul terjed Európában. Olyannyira, hogy tavaly augusztusban mecsetet avattak a magyar-szerb határ másik oldalán, Szabadkán, ott ugyanis már annyi a muszlim bevándorló, hogy az imahely megépítése elkerülhetetlen volt.
