Rituális gyerekgyilkosság, mint afrikai néphagyomány
Afrikában a nemi érés előtt álló szűz kislányok megerőszakolása és megkínzása az AIDS betegségtől való félelem egyik legelterjedtebb védőeszköze lett.
A muti néven "jegyzett" rituális gyerekgyilkosságok azonban egészen más célt szolgálnak. A lemészárolt gyerekek késsel levágott végtagjaiból, kimetszett belső, és le- vagy kivágott nemi szerveiből a varázslók gyógyszereket készítenek és a holtak lelkét az isteneknek ajánlják fel.
Nemrégiben a londoni Temzén jókedvűen hajókázó-söröző turisták egy vízben úszó barna színű csomagra lettek figyelmesek. A sétahajón szolgálatot teljesítő matrózok egyike kihalászta a pakkot, és akkor derült ki, hogy nem csomagot, hanem egy feketebőrű kisfiú testtörzsét találták meg. A gyerek fejét és kezeit, lábait tőből levágták és az azonosíthatatlan holttestet a vízbe dobták. A megindult nyomozás kapcsán az angol lapok első oldalára került a dél-afrikai bennszülöttek európai bevándorlásával összefüggésbe hozható felderítetlen muti gyilkosságok ügye is. A BBC egy hosszú cikket szentelt a témának, és az újságíró az évszázados hagyományok bemutatását egy fiatal dél-afrikai lány megtörtént esetén keresztül mutatta be az olvasóknak.
A 18 éves Helen Madide a dél-afrikai Thohoyandou körzetben élt, mikor a helyi sámán szemet vetett a fiatal lány pár hónapos kisfiára. A törzs varázslója bemagyarázta a gyerekét egyedül nevelő Madide-nek, hogy ahhoz, hogy gazdag legyen és az elcsavargott párja helyett új szerelmet találjon, ahhoz Fulufhuwani-nak, a kisfiának meg kell halnia.
Naledzani Mabuda, a sangoma (zulu szó, varázslót jelent) egy sötét reggelen kivezette a kunyhójából és magával vitte a nőt és az alvó gyereket a falutól távol eső bozótosba, ahol az anya szeme láttára átvágta a gyerek torkát. Miután Fulufhuwani elvérzett, a sámán levágta a kicsi fejét, a végtagjait és a nemi szervét. A sangoma azzal nyugtatgatta a síró anyát, hogy a gyerek fájdalmas kiabálása erősebbé és hatásosabbá teszi azt a szert, amit a levágott végtagokból és a pici megszárított hímvesszőből fog készíteni. A legjobb és a legbiztosabb csodaszer a kisfiúk szűz nemi szerve, gyakran élő kisgyerekek hímtagját vágják le, hogy minél több "gyógyszerhez" jussanak.
"Becsléseink szerint a sangoma-k évente 350-500 gyereket, főleg fiúkat ölnek meg Afrika déli országaiban. "Kétségbeesett anyák az év minden napján jönnek hozzánk, hogy bejelentsék eltűnt gyerekeiket és a segítségünket kérjék, de mi sokszor nem tudunk semmit csinálni, csak azt tanácsoljuk, hogy menjenek a rendőrségre […] legtöbbször azonban csak két dolog történhet az eltűnt gyerekekkel, vagy prostituáltnak adják el őket, esetleg egy gazdagabb férfi rabszolgának megveszi őket, a fiúkat megölik, és a végtagjait, nemi szervét felhasználják és a halottak lelkét az isteneknek ajánlják fel, hogy megvédje őket a betegségektől" - nyilatkozta dr. Anthony Minnar, az Institute for Human Rights and Criminal Justice in South Africa nevű emberjogi szervezet vezetője.
A Dél-Afrikai Köztársaságban már a fehér apartheid alatt felállított az akkori kormány egy különleges nyomozócsoportot a rituális gyerekgyilkosságok felderítésére. Az 1994-es hatalomváltás után ez az Occult Crime Unit nevű csoport volt az egyetlen rendőri szervezet, amit a Mandela-kormány a helyén hagyott, igaz, a nyomozók vezetőjét egy megbízhatóbbnak tartott, néger rendőrtisztre cserélték le.
Harcunk.info (Jack Corn írása)